Stabil Fidesz-fölény
A Századvég és a Forsense 2009. november közepén közéleti-politikai témájú telefonos vizsgálatot készített. Az adatok tanúsága szerint jelentős a támogatottsági különbség a Fidesz és az MSZP között. A kormánypárt támogatottsága a teljes sokaságon belül a lélektani határt jelentő 10 százalék alá esett.
Dátum: 2009-12-02 10:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142589
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:08:43.662938, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fidesz - MSZP: 59: 20
Egy most vasárnap megrendezésre kerülő választásra a szavazók 60 százaléka menne el biztosan, ez az arány gyakorlatilag megegyezik a novembert megelőző hónapokban mérttel.
A pártot választók aránya ugyanakkor hat százalékpontos csökkenéssel az év eleji szintre esett vissza. A választásra jogosult polgárok kevesebb mint fele (47%) tudja, illetve árulja el, hogy melyik politikai erőre adná voksát, ez közel 8 millió választásra jogosultból mintegy 3 millió 750 ezer embert jelent. A pártot választók arányának csökkenése összefügghet azzal, hogy novemberben az emberek érdeklődésének középpontjában elsősorban nem politikai témák álltak. Arra a kérdésre, hogy melyek voltak az elmúlt hetek legfontosabb eseményei, a válaszadók több mint kétharmada tudott felelni. Akik legalább egy témát említettek, azok többsége az új influenzáról beszélt.
A biztos szavazó pártot választók aránya továbbra is alacsony. Novemberben a választópolgárok 37 százaléka állította, hogy biztosan az urnához járulna egy most vasárnap esedékes parlamenti választáson, illetve közölte, melyik pártra szavazna (ez mintegy 3 millió embert jelent).
A Fidesz továbbra is tartja jelentős, majdnem háromszoros előnyét az MSZP-vel szemben. A teljes sokaságon belül a legnagyobb ellenzéki párt támogatottsága 26 százalék, az MSZP szavazóinak aránya pedig egyszámjegyűre zsugorodott (9 százalék). A biztos szavazó pártválasztók között a Fidesz 59 százalékot ért el, az MSZP 20 százalékot. A biztos pártválasztók körében 12 százalékos támogatottsággal továbbra is a Jobbik áll a harmadik helyen. A kisebb pártok közül az LMP és az MDF 3 százalékon áll, az SZDSZ 1 százalékot mondhat magáénak ezen a bázison.
Egyaránt negatív a kormány és az ellenzék megítélése
A Bajnai-kormány megítélése nem változott jelentősen októberhez képest, jelenleg a teljes lakosság 53 százaléka adott egyes vagy kettes osztályzatot teljesítményére. Az ellenzék munkájával kapcsolatban a kérdezettek 58 százaléka reagált bírálóan, azonban fontos hangsúlyozni, hogy az "ellenzék" szó a jelenlegi politikai helyzetben több pártot és széles vertikumú politikai megnyilvánulásokat takar. Az év eleji szintre emelkedett azok aránya, akik mind a kormány, mind az ellenzék munkáját negatívan ítélik meg (28 százalék).
Orbán az alkalmasabb
Bajnai Gordon és Orbán Viktor közül továbbra is a volt kormányfőt tartja alkalmasabb miniszterelnöknek a választók relatív többsége. A volt miniszterelnök 36 százalék szerint alkalmasabb, a jelenlegit pedig 28 százalék választotta. A Fidesz szavazók 88 százaléka Orbán Viktort, míg az MSZP támogatóinak 91 százaléka Bajnai Gordont tartja alkalmasabbnak a poszt betöltésére.