Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

451 polgármester fut a pénze után

Mint ismeretes, a szocialisták a választási kampányban a közalkalmazottaknak 50 százalékos béremelést ígértek. 2002 szeptemberétől decemberig meg is adták rá a fedezetet. 2003-ban azonban már az önkormányzatokkal fizettetik ki a saját ígéreteiket, mivel mintegy 123 milliárd forintot nem fizetnek ki számukra. Ezt szeretné megváltoztatni az a 451 fideszes, szocialista, szabad demokrata, kisgazda, MDF-es és független polgármester, akik petíciót nyújtanak be Medgyessy Péterhez - jelentette be Szita Károly szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2003-04-30 13:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9882
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:16:40.366887, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szita Károly, Kaposvár polgármestere, Pintér Erika, Tiszafüred és Kropf Miklós, az ezer fős Bakonynána polgármestere a budapesti Centrál Kávéházban tartott sajtótájékoztatójukon mutatták be a polgármesterek petícióját.

Szita Károly elmondta, hogy 2003 első negyedéve során országszerte több mint 100 oktatási intézményt zártak be vagy vontak össze az őket működtető önkormányzatok. A probléma gyökere a közalkalmazotti béremelésekben található, illetve abban, hogy a kormány nem biztosította hozzá a forrást az önkormányzatok számára. Ezt a súlyos tervezési hibát maga is beismerte, amikor egy felülről nyitottnak nevezett kasszát állított fel. Az úgynevezett "bérhiki" pályázati határideje április 20-án járt le. Több száz önkormányzat - a hiányok ellenére - a szigorú feltételek miatt nem tudott pályázni, és várhatóan a pályázók közt is sokan lesznek, akik nem jutnak majd ebből az alapból pénzhez.

Mi a megoldás?

Az önkormányzatok nagy része 2003-ban a vagyonfelélés, a fejlesztések leállítása, a hitelfelvétel és az intézmény-összevonások, -megszüntetések útján tud működőképessé válni. Ez az uniós csatlakozás előtt kifejezetten hátrányos helyzetet teremt, hiszen erős településeknek kell már jövőre helyt állniuk az uniós forrásokért vívott küzdelemben - mutatott rá Szita Károly.

Épp ezért, mondván: jobb később, mint soha, 451 polgármester arra kéri a kormányt, hogy biztosítsa a hiányzó 123 milliárd forintot. Adja meg ugyanúgy, mint 2002 szeptembere és decembere között. Szita Károly leszögezte: a petíció a falvak, városok lakóinak ügye, és mint ilyen, pártok feletti ügy - ezt támasztja alá az a tény is, hogy fideszes, szocialista, szabad demokrata, MDF-es, kisgazda és független polgármesterek az általuk vezetett településért aggódva egyaránt aláírták a petíciót. A miniszterelnök, a pénzügyminiszter és a belügyminiszter, valamint a parlamenti pártok frakcióvezetői egyaránt megkapják a polgármesterek nyílt leveleit, azzal a céllal, hogy mielőbb megszülethessen az a törvénymódosítás, ami lehetővé teszi, hogy a közalkalmazottak megkaphassák a megemelt bérüket, és mégse menjenek tönkre Magyarországon a falvak és a városok.

Adott is meg nem is

Pintér Erika, Tiszafüred polgármestere elmondta: a kormány népmesei fordulattal élt, amikor a közalkalmazotti béremelésről határozott. Ugyanúgy, ahogy az okos lány vitt is ajándékot Mátyás királynak meg nem is, a kormány adott is béremelést meg nem is.

A polgármesterasszony leszögezte, hogy saját ígéreteiket, a szükséges fejlesztéseket sem tudják betartani amiatt, hogy a kormány a kampányígéreteit ebben az évben az önkormányzatokkal fizetteti meg. Arra is rámutatott: Tiszafüred nem mondhat le középfokú oktatási intézményeiről, mivel ez a város lakóinak elvándorlását is elindítaná. Így viszont az önkormányzat intézményrendszere teljes mértékben felemészti a legszükségesebb fejlesztésekre szánt forrásokat is, és nem sikerül lefaragni a megörökölt, több mint 400 milliós adósságállományt sem.

30 cm út felújítására fordítható pénz nem elég a béremelésre

Kropf Miklós, Bakonynána polgármestere a 3000 fő alatti falvak problémáit tárta a nyilvánosság elé. Elmondta: bár nominálisan kevesebb pénzbe kerül a béremelés kifizetése a kis falvakban, a települések költségvetésének mégis nagyobb százalékát teszi ki ez az összeg, mint a városokban. Ráadásul azok a plusz források, amelyeket a kormány szerint a béremelésre kellene fordítani, szintén sokkal alacsonyabbak, mint a nagyvárosokban. Így a személyi jövedelemadó helyben maradó része a kis falvakban sokkal alacsonyabb, mint a nagyvárosokban. Ugyanígy a súlyadó sem pótolhatja a kormánytól meg nem kapott pénzt, hiszen ez Bakonynánán például 600 ezer forintot jelent, amiből éppen 30 centiméter utat lehet felújítani.

A törvény szerint előírt ellátási szintet a falvak önkormányzatainak is biztosítaniuk kell, ezért nem csökkenthetik tovább az önkormányzati intézményekben dolgozók számát, és intézmény-összevonásokra sem kerülhet sor, hiszen nincs több intézmény, amit össze lehetne vonni.

Bíznak benne, hogy a kormány nem akar rosszat

Szita Károly a sajtótájékoztató végén elmondta: az aláírók bíznak benne, hogy a kormány tagjai megértik a falvak és városok gondjait, s a frakciókkal együttműködve még a nyári szünet előtt törvénymódosításra kerülhet sor.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek