Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Levél Demszkynek a csepeli szennyvíztisztító ügyében

Levélben fordult a főpolgármesterhez a fővárosi Fidesz-KDNP-frakció a csepeli szennyvíztisztító ügyében indított per miatt; az ellenzéki frakciószövetség szerint a fővárosi önkormányzat meglehetősen rossz esélyekkel tekinthet a jogi procedúra elé.


Dátum: 2009-12-02 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142607
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:08:49.682811, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Wertán Zsolt Zoltán, a fővárosi közgyűlés KDNP-s tagja szerdán felidézte, hogy a beruházással kapcsolatban a kivitelező több követeléssel állt elő, és pluszköltségeire hivatkozva a fővárosi önkormányzattól, mint beruházótól peres úton mintegy ötmilliárd forintot követel.

A kereszténydemokrata politikus elmondása szerint a kivitelező ezt a nagy összegű közpénzt azzal az indokkal szeretné a fővárossal kifizettetni, hogy a beruházás elején a kötelező régészeti munkálatok tovább tartottak az eredetileg tervezettnél, s ez olyan anyagi hátrányokkal járt, amit csak 140 napos csúszással tudott "kivédeni".

Wertán Zsolt Zoltán ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a létesítményt augusztusban már átadták, ekkor megkezdődött a próbaüzem, mindenféle csúszás nélkül. Innentől kezdve elég nehéz bármiféle csúszást elszámolni - mondta.

A fővárosi Fidesz-KDNP szerint a megbízó részéről a jogi képviselet nem biztosítja kellően a fővárosi érdekeket. Nagy valószínűséggel így vesztese lesz Budapest ennek procedúrának, és a fővárosi önkormányzat milliárdokat lesz kénytelen fizetni - mondta.

Született ugyanakkor egy másik szakértői anyag is, s ha erre helyeznék a védelmet, a fővárosnak nagyobb esélye lenne a jogi eljárás során - közölte.

A kereszténydemokrata politikus elmondása szerint korábban kérte, vonják be őket is a jogi egyeztetésbe. Ehhez képest csak kedden vehetett részt egy ilyen megbeszélésen. Elmondta, most azért fordultak Demszky Gáborhoz, hogy a felperesi beadványt módosítsák a főváros érdekében, illetve ő maga adott esetben forduljon az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz. Ez a testület az európai támogatások gondos kezelését hivatott ellenőrizni.

Németh Szilárd országgyűlési képviselő azt mondta, hogy "a probléma ott bukkant elő", hogy az egyik fővárosi képviselő - Lakos Imre - felesége látja el a jogi képviseletét a fővárosi önkormányzatnak. Ez már önmagában elképesztő - fogalmazott. Ugyanakkor a másik szakértői anyag érvrendszerét figyelembe sem veszik. Egyelőre úgy tűnik a fővárosi önkormányzat folyamatosan közpénzt veszít az ügyben - tette hozzá.

Kapcsolódó elemek