Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nárcisz-napok Babócsán

A Nárcisz-napokat a hagyományokhoz híven az idén is május első hétvégéjén rendezik meg a Somogy megyei Babócsán, az ilyenkor megszámlálhatatlan virággal borított Basa-kertben.


Dátum: 2003-04-30 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9883
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:16:40.659252, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A monda szerint egykor a terület basája háremhölgyei számára telepíttette a csillagos nárciszokat. Az azóta milliónyira szaporodott fehér szirmú virág április utolsó és május első hetében pompázik.

A pénteken kezdődő háromnapos rendezvény keretében nyitják meg a Csomoros- és az Erzsébet-szigeti tanösvényt; előbbi érdekessége, hogy csak vízi járművel közelíthető meg.

A Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) területén lévő ártéri erdő növény-és állatvilágát kétórás túraútvonalon haladva figyelhetik meg a látogatók.

Borián György, a DDNP Igazgatóság idegenforgalmi referensének tájékoztatása szerint a babócsai Basa-kert hét évvel ezelőtt kapott védelmet növénytani és kultúrtörténeti értékei miatt.

Babócsa a török időkben, 1526-tól Szigetvár és Kanizsa mellett a harmadik legfontosabb végvár volt egészen 1598-ig. Ekkor a törökök elfoglalták, s a helyőrségben csaknem félezer török harcost szállásoltak el. Dzsámit és gőzfürdőt is építettek számukra, a basa palotájában ekkor ültették a nárciszokat. A várat Zrínyi Miklós foglalta vissza 1664 januárjában.

A babócsai önkormányzattal és a Babócsáért Egyesülettel közösen rendezett Nárcisz-napokon kulturális és sportprogramok, kézműves bemutatók várják az érdeklődőket. A programban szerepel horgászverseny, kerékpártúra, ló-szépségverseny és fogathajtás, nárciszvirág-rajzoló verseny, s ide várják a hazai nemzeti parkok képviselőit, akik az ökoturizmus lehetőségeit vitatják meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek