Az agrárium lehet a kitörési pont
Az ország fellendítéséhez a kitörési pont az agrárgazdaság lehet a következő években, ennek azonban a hazai föld és a vízkincs megőrzése a feltétele - egyebek mellett erről beszélt Font Sándor szerdán Domonyvölgyben az EU-n belüli, 2014 utáni agrárpolitika magyar álláspontja kialakításáról rendezett konferencián.
Dátum: 2009-12-02 15:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142616
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:08:52.674331, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében működő Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat szervezte tanácskozáson a parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke elmondta, hogy az elmúlt két évtizedben az agrártermékek exportja helyett importra szoruló országgá vált Magyarország. Szerinte az élelmiszer-feldolgozó ipar elsorvadt, 300 ezer hektár föld "zsebszerződésekkel" külföldi tulajdonba került, jövőre pedig 80 milliárd forintot von ki a kormány az ágazatból, amivel még az uniós támogatások egy részét sem tudják a gazdálkodók felvenni.
Egy új agrárpolitika ugyanakkor 10 éven belül egy millió új munkahely megteremtését teheti lehetővé - tette hozzá a politikus.
Szerinte új munkahelyekre azért is szükség van, mert alig 4 millió munkavállalóra 6 millió eltartott jut, s ez az aránytalanság tovább nem tartható. Mint ahogyan szakítani kell azzal a gyakorlattal is, hogy Magyarország nem magyar érdekeket képvisel Brüsszelben, hanem Brüsszel érdekeit képviseli itt Magyarországon - fejtette ki a politikus.