Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Madridba kerülhet a NATO déli szárazföldi parancsnoksága

A NATO-tagországok támogatásával minden valószínűség szerint a Madrid melletti Retamaresben lesz az európai szárazföldi csapatok déli parancsnoksága, az egyetlen ilyen a Földközi-tenger térségében - adta hírül szerdán a spanyol sajtó.


Dátum: 2003-04-30 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9887
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:16:41.886183, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az értesülések szerint a NATO parancsnoksági rendszere átszervezésének az a célja, hogy a parancsnokságok számát csökkentve fokozza a szövetségi erők rugalmasságát. A vonatkozó döntést várhatólag a NATO júniusi brüsszeli védelmi miniszteri találkozóján hozzák majd meg. "És bár a NATO-ban az az elv, hogy amíg minden részletet nem fogadnak el valamiben, addig az nincs elfogadva, a tárgyalásokon részt vevő források biztosra veszik, hogy Spanyolország szerepe erősödik az atlanti szövetségben" - fogalmazott a hír kapcsán az El País.

A sajtó emlékeztetett, hogy egy évvel ezelőtt, amikor a rendszer átszervezése megkezdődött, Spanyolország attól tartott, hogy a NATO megszünteti az 1999 óta Retamaresben működő parancsnokságot, mivel megszűnnek a szubregionális parancsnokságok, például az olaszországi Veronában, a görögországi Larisszában és a törökországi Izmirben. A retamaresi parancsnokságot végül nem csak hogy nem szüntetik meg, de magasabb rangra emelik. Az új struktúra szerint a Déli Regionális Parancsnokság nápolyi bázisa alá rendelve Retamares lenne a szárazföldi csapatok parancsnoksága, a nápolyi haditengerészeti parancsnokság és a Törökországba települő légierős parancsnokság mellett.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek