Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hagyó és Horváth 40 főt foglalkoztatott havi 19 millióért

A Magyar Hírlap szerint negyven embert foglalkoztatott, összesen havi 19 millió forintért a november 20-án lemondott két szocialista főpolgármester-helyettes, Hagyó Miklós és Horváth Csaba.


Dátum: 2009-12-03 07:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142643
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:09:00.971767, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lap csütörtöki számában megjelent írás szerint Horváth Csaba kabinetirodájában huszonöten dolgoztak, átlagosan havi 480 ezer forintért, Hagyó Miklósnál pedig tizenöten, az ő fizetésük összesen havi hétmillió forintra rúgott.

Bár a kabinetirodák megszűntek, a két városvezető kollégáit nem bocsátották el, mivel munkaviszonyuk Demszky Gábor főpolgármester mandátumához kötődik - írja a Magyar Hírlap.

Kapcsolódó elemek