Megállapodás a páneurópai pénzügyi felügyeletről
Megállapodásra jutottak a tagállamok pénzügyminiszterei az új összeurópai pénzügyi felügyeleti szervek felállításáról.
Dátum: 2009-12-03 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142667
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:09:09.096252, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jelenlegi pénzügyi válság rámutatott az EU pénzügyi felügyeleti rendszerének elégtelenségeire, mindenekelőtt arra, hogy a több mint egy évtizede megteremtett egységes piac zavartalan működését továbbra is a felügyelet nemzeti széttagolódása továbbra is nehezíti.
Az újonnan felállítandó európai hatóságok a határokon átnyúló tevékenységet folytató pénzügyi szereplők - a bankok, a biztosítók, értékpapír-forgalmazók - tevékenységét figyelik majd, a három új szerv székhelyei Londonban, Parisban illetve Frankfurtban lesznek majd.
A megállapodás fontos lépés az európai pénzpiacok szabályozásának irányába - az új intézményektől azt várják a tagállamok, hogy a továbbiakban segítenek majd elkerülni a mostanihoz hasonló pénzügyi- és gazdasági válságok kialakulását.
A bankok és pénzügyi szervezetek felügyelete továbbra is nemzeti hatáskörben marad, az új intézmények elsősorban a tagállamok felügyeleti szervei közötti együttműködést hivatottak elősegíteni, valamint igyekeznek egyfajta közös szabályozást létrehozni az európai felügyeleti szerveknek.
A mostani megállapodást még az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia.