Oszkó is távozzon Benedekkel együtt!
A Fidesz örömmel vette tudomásul Benedek Fülöp felajánlását, miszerint lemond az MNV Zrt. vezérigazgató-helyettesi posztjáról. Ez önmagában azonban nem elég: ahhoz, hogy tisztázni lehessen a dolgokat a vagyonkezelő körül, Oszkó Péternek is távoznia kell! - hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Budai Gyula.
Dátum: 2009-12-03 12:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142669
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:09:09.708503, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Budai Gyula kiemelte: izgatottan várjuk a döntést, helyesnek és elengedhetetlennek tartjuk a vezérigazgató-helyettes távozását. Itt lenne azonban az ideje annak, hogy a valódi felelősökön verjék el a port! Ők Benedektől fölfelé találhatók: Kamarás Miklós, Oszkó Péter és Bajnai Gordon - nyomatékosította a politikus.
Meg kell jegyezni továbbá, hogy egy jogállamban a pénzügyminiszter nem hagyta volna idáig fajulni a dolgokat. Oszkó Péternek mégis egy elsőfokú bírósági ítéletre volt szüksége ahhoz, hogy észbe kapjon, hogy felismerje a körülötte zajló ámokfutást - fogalmazott a politikus. Hozzátette: a Bajnai-kormány pénzügyminisztere tehát nem alkalmas az MNV Zrt. ellenőrzésére, nem alkalmas a tárca vezetésére.
Oszkó Péter menjen vissza oda, ahonnan jött, keressen magának egy tisztességes polgári állást! Benedek Fülöp azonnali hatállyal távozzon posztjáról, vele együtt a pénzügyminiszter is! - tette egyértelművé a Fidesz álláspontját Budai Gyula.