Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP utcai kampánya olcsó komédia

Képtelen ötlet az MSZP utcai kampánya. Vásári látványosság helyett válaszokra és felelősségre vonásra van szükség - fogalmazott ajtótájékoztatóján Fónagy János.


Dátum: 2009-12-03 15:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142677
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:09:12.313298, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Az MSZP utcai kampánya olcsó komédia (Fónagy János)

Fónagy János elmondta: képtelen ötlet ilyen olcsó komédiával előállni, miután a szocialista-szabaddemokrata koalíció a csőd szélére sodorta Magyarországot és Budapestet. Az MSZP érdemi válaszok helyett ismét vásári látványossággal próbálkozik.

Tény, hogy a 4-es metró már most a legdrágább metróvonal a világon, pedig még nem tudjuk, végül mennyibe fog kerülni. Tisztában vagyok azzal, hogy a metróépítés kockázatos vállalkozás, de az elfogadhatatlan, hogy a kivitelezés felénél már háromszorosába kerül az építkezés! Ez nem más, mint felelőtlenség! - hangsúlyozta a képviselő.

A fideszes politikus kifejtette azt is, hogy a fővárosi cégek egy része szocialista kifizetőhelyként működik. Gondoljunk csak a BKV körüli botrányokra vagy a budapesti gyógyfürdők felújításának körülményeire - húzta alá.

Budapest szocialista főpolgármester-helyettesei lemondtak kudarcos teljesítményük beismeréseként. Menekültek a süllyedő hajóról, nem hagyva mást hátra, mint túlduzzasztott, drága és feleslegesen nagy stábokat - folytatta.

Fónagy János leszögezte: ez a lista még hosszan folytatható, és folytatni is kell. Itt a legfőbb ideje pontosan látni hol tart Magyarország, hova juttatott minket az elmúlt nyolc év! Új választásokra van szükség, és felelősségre kell vonni mindazokat, akik az ország hanyatlásában szerepet játszottak.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 427, 'source_type': 'media', 'source_id': 4084, 'target_type': 'article', 'target_id': 94923, 'relation_type': 'describes'}