Az elmúlt húsz évben sokat tanultunk
Az elmúlt két évtized fontos és értékes volt egész Közép-Európa számára, amely időszakból sokat tanulhatunk - mondta Orbán Viktor a "Húsz év Temesvár igézetében" című nemzetközi konferencián.
Dátum: 2009-12-04 18:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142739
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:09:32.597912, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor beszédében megállapította, hogy bár eltelt húsz év, még mindig nem mondhatjuk el, hogy célba értünk. Más módon, mint a diktatúrában, de ma is úgy érezzük, mintha meg lenne kötve a kezünk. A jövő legfontosabb kérdése tehát, hogy tudunk-e élni a szabadsággal, és az azzal járó lehetőségekkel.
Úgy látja, a legfőbb tanulság, hogy az országnak a céljaira kell összpontosítania, és nem a körülményekre. Ha válságba kerülünk, akkor is ezekért kell küzdeni. Aki a körülmények ellen próbál harcolni, az valójában önmaga ellen visel háborút, és emiatt nem tud élni a szabadsággal. Hozzátette, hogy a szabadság értelme abban áll, hogy ne kelljen másnak mutatni magunkat, mint akik vagyunk, vagy lenni akarunk. Élni a szabadsággal annyit jelent, hogy bátran vállaljuk magyarságunkat, és közép-európaiságunkat.
Ugyanakkor a szabadság önmagában nem ad választ mi a helyes, és mi nem, ezért fontos, az elmúlt húsz év tapasztalata, amely biztos iránytű lehet. Ez a tudás megmutatja, hogy a következő választás után mit, és hogyan kell megváltoztatni.
Kifejtette, a válság azt is jelenti, hogy nagy lehetőség előtt állunk. Az esély adott, hogy Közép-Európának kulcsszerepe legyen a jövőben. Közös volt a térségben a rabság, így közös a szabadság is. A magyarok egy új, erős közép-európai együttműködésben érdekeltek.
A Fidesz elnöke elmondta, optimista az új korszakot illetően. Hisz Magyarország és Közép-Európa jövőjében, abban, hogy az elkövetkező húsz év gyökeresen más lehet, mint eddig volt.
Orbán Viktor beszédében Tőkés Lászlót is méltatta. Úgy fogalmazott, a szabadság csak azoké, akik erősek és bátrak, hogy kiálljanak érte. Tőkés László egymaga szállt szembe a teljes rezsimmel, annak titkosszolgálatával. Megmutatta, hogy egyetlen ember is erősebb lehet egy egész elnyomó rendszernél. Ez az erő változtatta meg Közép-Európát, ez volt közös a rendszerváltókban is.