Az MSZP a fővárosi korrupcióról - a Fidesz reagálása
Dátum: 2009-12-05 13:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142754
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:09:37.385679, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megdöbbentő Burány Sándor, Horváth Csaba és Steiner Pál kétségbeesett magyarázkodása, szánalmas menekülési kísérlete. A sokkoló fővárosi végkielégítések, korrupciós botrányok első számú felelőse a budapesti MSZP és az említett urak.
Egyedül a Fidesz-KDNP tett vagy féltucat feljelentést már a nyáron, és 2007 óta MSZP-s funkcionáriusok 24 ízben akadályozták meg BKV-s és egyéb ügyek Fidesz által sürgetett vizsgálatait. A BKV-s vizsgálóbizottságot is a mi kezdeményezésünkre állították fel. A teljes MSZP-frakció ellene szavazott a nagyberuházások lebonyolítását ellenőrző bizottság felállításáról szóló Fidesz-KDNP kezdeményezésnek.
Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője
György István frakcióvezető-helyettes
Németh Szilárd fővárosi és országgyűlési képviselő