Gyurcsány újra a színen - a Fidesz közleménye
Dátum: 2009-12-06 13:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142767
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:09:41.656046, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tegnapi listaállítás és a mai Gyurcsány-előadás egyértelműen bizonyítja, hogy az MSZP Gyurcsány Ferenc hatalomba való visszatérését készíti elő. Gyurcsány Ferenc eddig a függöny mögül rángatta bábjait, köztük Bajnai Gordont, most azonban újra a függöny elé lépett. A Gyurcsány-Bajnai korszak azonban a múlt, amelyet egész Magyarország végleg le akar zárni.
Cser-Palkovics András,
a Fidesz helyettes szóvivője