Jó úton halad a regionális repülőterek fejlesztése
Debrecen fideszes polgármestere a regionális repülőtér-fejlesztést tekintve egy hosszú lobbifolyamat fontos állomásaként értékeli az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának szerdai ülésén történteket.
Dátum: 2003-04-30 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9910
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:16:48.750599, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kósa Lajos fontosnak nevezte, hogy a bizottság egyhangúlag fogadta el azokat a leveleket, amelyeket a debreceni és a sármelléki repülőterek fejlesztése érdekében küld a gazdasági és közlekedési miniszternek.
A levelekben a szakbizottság kéri annak vizsgálatát, hogy miként lehetne üzleti alapon, a helyi önkormányzatok érdekeinek figyelembevételével nemzetközi kereskedelmi repülőtérré fejleszteni a két létesítményt.
A bizottság korábban a debreceni repülőtéren tartott kihelyezett ülésén megállapította: a két regionális jelentőségű repülőtér nemzetközi kereskedelmi repülőtérré minősítésének már csak technikai, műszaki feltételei vannak.
Kósa Lajos elmondta: a bizottsági ülést követő lépés a debreceni városvezetés, a parlamenti testület és a minisztérium vezetőinek találkozója lesz, ahol már a konkrét fejlesztési keretekről is megállapodhatnak.
A debreceni városvezetés rendkívül jelentős lépésnek tartja azt a felismerést, hogy az önkormányzati és a magántőke bevonása mellé állami források is kellenek a regionális repülőterek fejlesztéséhez, illetve működtetéséhez.
MTI - fidesz.hu