Villepin megbékélést sürget a szövetségesekkel
Hiábavalónak minősítette az Egyesült Államokkal folytatott vitát és a szövetségesek közötti megbékélést, valamint az iraki újjáépítés során felmerülő közös feladatokban való együttműködést sürgette szerdai sajtóértekezletén Dominique Villepin francia külügyminiszter.
Dátum: 2003-04-30 16:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9913
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:16:49.576434, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Nem érdemes megragadni hiábavaló vitáknál, hiszen mindig vannak olyan problémák, amelyeket a szövetségesek és barátok között rendezni kell, és amelyeknek a megoldásán közösen kell dolgoznunk - mondta a francia diplomácia vezetője. Egyesítsük tehát erőinket, és mindenki a maga módján járuljon hozzá a megoldáshoz - tette hozzá Villepin.
A francia külügyminiszter hangsúlyosan beszélt arról, hogy az Európai Unió részt kíván venni Irak újjáépítésében, ugyanakkor Párizsnak meggyőződése, hogy a világszervezetnek központi szerepet kell játszania az újjáépítési folyamatban. Meghatározott feladata lehet mindenkinek a rendezési folyamatban, akár az újjáépítésben, akár a leszerelésben, vagy éppen a humanitárius, vagy a biztonsági helyzet javításában - mondta Dominique Villepin.
A francia külügyminiszter beszélt arról, hogy Franciaországnak, amely a világ legtöbb államához hasonlóan az Irak elleni amerikai katonai akció előtt visszahívta diplomáciai személyzetét Bagdadból, hétfő óta ismét van egy diplomatája az iraki fővárosban. Franciaország ezzel is kifejezésre akarja juttatni, hogy ott kíván lenni az iraki nép oldalán, jelen akar lenni Irakban - mondta Villepin.
Franciaország március 18-án, két nappal az amerikai támadás előtt hívta haza bagdadi ügyvivőjét, André Janiert.
A közel-keleti helyzet egyéb vonatkozásaira kitérve Dominique Villepin sürgette Szíriát, hogy folytassa csapatainak kivonását Libanonból, pozitív jelzést adva ezzel a közel-keleti békét célzó erőfeszítések továbbviteléhez. A közel-keleti országoknak és az egész nemzetközi közösségnek meg kell ragadnia a béke esélyét, amelyet az Egyesült Államok hamarosan bejelentendő béketerve kínál - hangoztatta a francia külügyminiszter. Mindenkinek, akinek tisztességes szándékai vannak, meg kell tennie azt, ami tőle elvárható, és Szíria a libanoni csapatkivonás folytatásával megteheti azt a gesztust, amit várnak tőle - hangsúlyozta a francia külügyminiszter.
MTI - fidesz.hu