Megújulás MSZP-módra: Kovács a "friss" erő a listán
Dátum: 2009-12-07 09:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142803
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:09:52.997048, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lendvai Ildikó, a párt országos elnöke szerint az MSZP országos listáján szereplők - hasonlóan a miniszterelnök-jelölt Mesterházy Attilához - azt mutatják, hogy a szocialisták nemcsak a választási kampányra, hanem a jövőre készülnek. Lendvai hozzátette: ezt bizonyítja az is, hogy sohasem volt még ennyi fiatal a lista első húsz helyén.
Nos, a Bors csak az első tíz helyezetett vizsgálta meg, ebből az összevetésből azonban az derült ki, egyetlen "új fiú" van csak a négy évvel ezelőttihez képest: a jövőre 71 esztendős, korábbi külügyminiszter és uniós biztos Kovács László.