Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Farkas Flórián


Dátum: 2003-04-30 16:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9919
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:16:51.258543, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


1957. szeptember 4-én születtem Tiszaroffon. Nős vagyok, három gyermek édesapja.

Az általános iskola elvégzése után 1985-ig építőipari munkásként dolgoztam. 1985-1992-ig az országban elsők között tevékenykedtem cigány családsegítőként, Szolnok Város Tanácsa Szociálpolitikai Osztályának munkatársaként. 1987-ben tagja lettem a Szolnok Megyei Cigány Koordinációs Bizottságának, valamint az Országos Cigány Tanácsnak, ahol titkári feladatot láttam el.

1989-ben alapító tagja és főtitkára voltam a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetségének. 1990-től az első helyi kisebbségi önkormányzati választásokig Szolnok város cigány kisebbségének szószólója voltam. 1991-ben alapítója voltam a szolnoki székhelyű "Lungo Drom" Országos Cigány Érdekvédelmi Szövetségnek, melynek először főtitkára voltam, 1992-től pedig elnöke vagyok. Ebben az évben lettem alapítója és felelős kiadója a Lungo Drom című lapnak, mely ma is az egyik legszínvonalasabb cigány újság.

1994-ben az első helyi kisebbségi önkormányzati választások alkalmával Szolnok Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának elnökévé választottak. 1995-ben az első országos kisebbségi önkormányzati választáson a "Lungo Drom" és szövetségesei alakíthatták meg az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzatot, melynek alakuló ülésén az önkormányzat elnökévé választottak.

Ez év decemberben tagja lettem a kormány által létrehozott Cigány koordinációs Tanácsnak és a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány kuratóriumának. 1996-ban tagja voltam a miniszterelnök vezetésével működő Roma Program bizottságnak, melynek feladata volt a cigány kisebbség felzárkóztatását célzó állami intézkedések stratégiai kérdéseinek meghatározása, valamint a cigányság élethelyzetének javítására vonatkozó középtávú kormányzati program kidolgozása.

Alapítóként kezdeményeztem a ma már példaértékű és nemzetközileg is elismert "Roma Esély" Alternatív Alapítványi Szakiskola - jelenlegi elnevezése Dr. Hegedűs T. András Alapítványi Szakiskola, Középiskola és Kollégium - létrehozását, mely ma már érettségit adó, saját kollégiummal rendelkező intézmény.

1999-ben az országos kisebbségi önkormányzati választásokon ismét a "Lungo Drom" Választási Koalíció győzött, melynek alakuló ülésén ismételten megválasztottak az önkormányzat elnökévé. 2006. májusa óta az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagja vagyok.

2005-ben az ELTÉ-n szereztem politológusi diplomát. Ezt követően 2006 végéig ugyanitt óraadó oktató voltam.

Utolsó módosítás dátuma: 2007. 10. 25.

Kapcsolódó elemek