Miért pazarol a kormány válság idején?
Gazdasági válság, megszorítások és elvonások kellős közepén hogyan fordulhat elő, hogy a magyar állam félmilliárd forinttal többet fizet a H1N1 elleni vakcináért, mint amennyiért az beszerezhető lett volna? - tette fel a kérdést interpellációjában Kupper András.
Dátum: 2009-12-07 15:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142850
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:10:08.829071, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Miközben a kormány kivégzi a magyar egészségügyet, nyomorra ítéli a nyugdíjasokat és ellehetetleníti a szociális intézményeket, a szükségesnél újabb félmilliárd forinttal többet fizetnek annak az offshore cégnek, amely az influenza elleni vakcinát gyártja Magyarországon - hívta fel a figyelmet Kupper András. Elmondta: az idén a kormány többet fizet a szezonális influenza elleni oltóanyagért az Omninvest Kft.-nek, mint amennyiért az a nagykereskedőknek adja a készítményt. Mivel a kormány olyan szerződést írt alá a gyártóval, amely szerint azonos áron adja a két készítményt, ez azt jelenti, hogy a magyar állam a H1N1 elleni vakcinát is az indokoltnál drágábban veszi. Az elpazarolt összeg összesen meghaladhatja a félmilliárd forintot - fogalmazott a fideszes képviselő.
A gyógyszer-nagykereskedők 940 forintért szerzik be a vakcinát, addig a kormány ugyanezért 1050 forintot fizet ki. Az állam az idén szokásához híven 1,3 millió adag szezonális influenza elleni vakcinát vásárolt. Ekkora mennyiségnél a beszerzési árak közti különbség összesen 140 millió forintot tesz ki. A pazarlást tetőzték azzal, hogy a szerződés szerint a szezonális influenza ára határozza meg, hogy mennyiért adja az Omninvest Kft. az új influenza elleni oltóanyagot az államnak. A két fél közötti szerződés rögzíti: a HIN1 elleni vakcinát ugyanazért a magasabb árért kell átadni, amennyiért a szezonális vírus ellenit. Ha ez nem így lenne, akkor a négymillió térítésmentesen beadható H1N1 elleni szerért összesen 440 millió forinttal kevesebbet fizetett volna az állam - fejtette ki Kupper András.
Úgy látszik, nem elég hogy, a jelenlegi kormány korábban több milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást biztosított az Omninvest számára a fejlesztésekhez, egymilliárdot feleslegesen adott oda a szocialista Kárpáti Zsuzsa által irányított Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézetnek (EKI) - emlékeztetett a fideszes képviselő. Biztos és legnagyobb megrendelőként a kormánynak alacsonyabb áron kellene beszereznie a készítményeket, mint a nagykereskedőknek, ehelyett drágábban veszik meg azokat, és a mai napig nem mondják meg, miért - fogalmazott a politikus.
Kupper András a következő kérdéseket tette fel az egészségügyi miniszternek:
- Kérem, adjon magyarázatot: miért történik ez a pazarlás?
- Gazdasági válság, megszorítások és elvonások kellős közepén hogyan fordulhat elő, hogy a magyar állam félmilliárd forinttal többet fizet a vakcináért, mint amennyiért az beszerezhető lett volna?
Székely Tamás egészségügyi miniszter válaszában az Orbán-kormánnyal példálózott, és nem válaszolt arra, hogyan alakult ki az árkülönbség.
Kupper András nem fogadta el a miniszter válaszát, a parlament többsége azonban igen.