Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Önkormányzati ösztöndíj kaposvári cigány tanulóknak

Több mint egymillió forint ösztöndíjjal járul hozzá a kaposvári cigány kisebbséghez tartozó családok oktatási kiadásaihoz Kaposvár önkormányzata; az idei tanév első félévére szóló ösztöndíjakat a nyertes pályázók hétfőn vették át a városházán.


Dátum: 2009-12-07 18:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142868
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:10:14.979690, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szita Károly polgármester ez alkalomból hangsúlyozta: a cigányság felemelkedésének biztosítéka a magas színvonalú oktatás és a jól működő intézmények. Kaposvár mindent megtesz azért, hogy a gyerekek nyugodt körülmények között tanulhassanak - tette hozzá a polgármester. Emlékeztetett arra, hogy Kaposvár önkormányzata 1995 óta támogatja ösztöndíjjal a roma diákokat.

A 2009/2010-es tanév őszi félévében 67 pályázót támogat a kaposvári önkormányzat. A tanulók iskolatípustól és tanulmányi átlagtól függően juthatnak hozzá a havonta kétezer és kilencezer forint közötti összeghez.

A polgármester kitért a Pécsi utcai Általános Iskolát érintő perre is; az intézmény, ahol a diákok túlnyomó többsége roma, a bíróság elsőfokú határozata szerint szegregálta a tanulókat. A város vezetője egyértelművé tette: bármennyi támadás éri is az önkormányzatot, a város nem fogja azt az iskolát bezárni, amely magas színvonalú oktatást nyújt az oda járó gyerekeknek.

Kapcsolódó elemek