Még nem volt módom mind a 176 emberrel beszélni
Orbán Viktornak még nem volt módja a Fidesz-KDNP mind a 176 egyéni képviselőjelöltjével beszélni. A Fidesz elnöke ezt újságíróknak mondta kérdésre válaszolva hétfőn a Parlament folyosóján.
Dátum: 2009-12-08 09:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142896
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:10:24.693406, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Még nem volt mind a 176 emberrel módom beszélni. Van még egy-két ember, akivel nem beszéltem, illetve van egy olyan körzet, amelynek a jelöltje még hátra van" - közölte Orbán Viktor.
Arra a kérdésre, hogy Molnár Oszkár edelényi polgármester valóban nem lesz-e fideszes egyéni jelölt, a pártelnök úgy válaszolt: "arra kérem önöket, hogy tüntessenek ki a türelmükkel"; majd hangsúlyozta, jövő hétfőn a Fidesz országos választmányának ülésén születik döntés az egyéni képviselőjelöltekről. Addig minden csak találgatás, "munka közbeni információ lenne, és a mi munkánkat az segítené, hogy ha szépen, nyugodtan 14-én meghozhatnánk a még hátralévő személyi döntéseket" - tette hozzá.
Mint mondta, a személyi ügyek mindig kényes kérdések, hiszen emberekről, életekről, eddigi munkákról van szó, amit meg kell becsülni. "Ezért nem vagyok híve a személyekről szóló találgatásoknak" - jelentette ki.
Arra, hogy van-e már valamilyen döntés a Fidesz esetleges kormányra kerülése utáni kormányzati struktúráról, Orbán Viktor az újságíróknak azt mondta, nincs döntés, és a választások lezárása előtt sem kormányzati személyi, sem kormányzati szerkezeti kérdésekben nem is lesznek végleges döntések.