Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Összeül a BKV ügyeit vizsgáló bizottság

Összeül a Fővárosi Közgyűlés BKV-s ügyeket vizsgáló bizottsága kedden. A testület fideszes elnöke, György István közölte: saját kezdeményezéséből hívja össze a bizottságot. A szocialista frakcióvezető erre vonatkozó sürgetése szerinte azt mutatja, hogy az MSZP a felelőssége elkenése érdekében most úgy próbál viselkedni, mintha semmi köze nem lenne a cégnél kirobbant botrányokhoz.


Dátum: 2009-12-08 09:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142898
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:10:25.383286, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője hétfőn arra szólította fel a szocialistákat, hogy hagyják abba a kommunikációs trükközést és a közvélemény félrevezetését. Emlékeztetett arra, hogy a szocialisták sorozatban mondtak nemet az elmúlt években az ellenzék által kezdeményezett vizsgálatokra. A fideszes politikus hozzátette, a kiemelt fővárosi beruházásokat is csak azért ellenőrizheti a Fővárosi Közgyűlés, mert az egyik SZDSZ-es képviselő átszavazott az ellenzékhez.

"Az MSZP 2007 óta 24 alkalommal blokkolta BKV-s és egyéb vizsgálati kezdeményezésünket. A legcsúnyább módon akkor, amikor idén nyáron fel kívántunk állítani egy fővárosi nagyberuházásokat vizsgáló és ellenőrző bizottságot és ennek a kezdeményezésünknek valamennyi szocialista ellene szavazott, név szerint Horváth Csaba és Steiner Pál is" - nyilatkozta Tarlós István, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője.

Kapcsolódó elemek