Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Életbe léphet a szabadkereskedelmi egyezmény Szerbiával

Az Általános Ügyek Tanácsa tegnapi (2009. december 7.) döntése értelmében életbe léphet Szerbiával a társulási megállapodás gazdasági kérdésekre szűkített, ideiglenes változata.


Dátum: 2009-12-08 12:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142918
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:10:31.979083, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szerbia még 2008 áprilisában írta alá az EU-tagjelölti státusz elnyerésének előfeltételeként számon tartott Stabilizációs és Társulási Megállapodást, mely a mai napig nem léphetett életbe. Hollandia ugyanis nem volt hajlandó a dokumentumot ratifikálásra a parlament elé terjeszteni, mert az ország nem tartotta elégségesnek Belgrád együttműködését a délszláv háborús bűnösök ügyében eljáró hágai Nemzetközi Törvényszékkel. Most azonban a holland küldöttség is úgy vélte, ösztönzést kell adni Szerbiának az uniós integráció folytatásával.

A miniszterek találkozójáról kiszivárgott az is, hogy a tervekkel ellentétben Macedóniának a pénteki (2009. december 11.) EU-csúcstalálkozón mégsem adnak időpontot a csatlakozási tárgyalások megkezdésére - ez a döntés várhatóan csak márciusban születik meg.

Kapcsolódó elemek