Pécs felkészült az eseményre
A jövő évi pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program költségvetése nem csökkent, a beruházások 90 százaléka befejeződik az év végére és a három nagy beruházás is jól áll - mondta el Páva Zsolt, Pécs polgármestere az Országgyűlés Sport és Turisztikai Bizottsága, valamint a Kulturális és Sajtóbizottság vidékfejlesztési albizottsága keddi együttes ülésén.
Dátum: 2009-12-08 13:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142923
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:10:33.595422, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Beszámolt arról, hogy a tudásközpont átadása nyár közepére, a Zsolnay Kulturális Negyedé júniusra, a koncert- és konferenciaközponté szeptember-októberre várható. Hozzátette: a program hangsúlyai az elmúlt fél évben úgy változtak, hogy a fontos beruházások mellett az események kaptak főszerepet, ugyanis - mint kiemelte - üres csarnokok semmit sem érnek tartalom nélkül.
Páva Zsolt részletezte: 2010-ben a pécsiek és az oda érkezők 400 eseményen vehetnek részt. A beruházásokra 34,6 milliárdot, a programokra 1,8 milliárd forintot költhetnek és ugyanennyit fordíthatnak kommunikációra is.
Sikerült egy 100 millió forintos külön keretre szert tennie a városnak, ezt az összeget arra használták, hogy civilek pályázatait finanszírozzák, a felhívásra 800 pályázat érkezett be. A civilek "beépítését" különösen lényegesnek tartja a polgármester, hiszen azt a pályázatot, amellyel 2005-ben Pécs elnyerte az EKF címet, a civilek állították össze. Lesz például pécsiek szabadtéri tárlata, amelyen nem művészek, hanem kisközösségek és a művészeteket kedvelők mutatkozhatnak be.
A nagy programok közül Páva Zsolt a Bauhaus tárlatra hívta fel a figyelmet, amely a Nagy Kiállítótérben lesz látható. Ugyanitt mutatják be 2010 novembere és 2011 márciusa között a Nyolcak csoportja és kortársaik kiállítását.
Koncz Erika, az EKF művészeti tanácsának tagja, az Oktatási és Kulturális Minisztérium titkárságvezetője elmondta, hogy a koncert- és konferenciaközpont lesz az első fővároson kívüli intézmény, amely nemzeti kulturális intézményként funkcionál majd és 2011-re Hiller István miniszter havi 25 millió forintos, tehát összesen 300 milliós fenntartást ígért számára.
Suchman Tamás a kiemelt fejlesztések kormánybiztosaként arról számolt be, hogy kifogástalan Pécs és az általa vezetett bizottság együttműködése. 2008-ban vette kézbe a beruházások irányítását, amelyek előkészítése általában sokkal több időt igényelne bárhol. Felgyorsították a munkát, így a tudásközpontnál mintegy két és fél hónapnyi "lépéselőnyben" vannak.
Az EKF-év megnyitóját január 10-én 18 órakor tartják Pécsett.
Pécs felkészült az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programra - közölte Páva Zsolt az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága, valamint a kulturális vidékfejlesztési albizottság közös ülése után tartott keddi parlamenti sajtótájékoztatón. Közlése szerint év végére a köztéri beruházások jelentős része befejeződik, 2010-ben pedig átadnak minden nagyberuházást.
Bánki Erik, a sport- és turisztikai bizottság fideszes elnöke elmondta: Páva Zsolttól és Suchman Tamás kormánybiztostól azt a biztatást kapták az ülésen, hogy 2010-ben minden tervezett program megvalósul.
Halász János, a kulturális vidékfejlesztési albizottság fideszes elnöke kifejtette: amióta Páva Zsolt Pécs polgármestere, "örömmel látni", hogy tartalmi értelemben is változott az EKF-program, és megnyugtató, hogy amit korábban elterveztek, az - ha időben nem is az eredetileg eltervezett ütemezésben, de - megvalósulni látszik.
Hozzátette, hogy problémák azonban még vannak. Példaként említette az EKF mellett működő művészeti tanácsot, amelynek munkája szerinte kiürült és feleslegesnek látszik.
Páva Zsolt a tájékoztatón azt mondta, az elvállat program időarányosan jól áll. A magyar kultúra méltó bemutatója lesz a következő egy év Pécs szerepvállalásával - fogalmazott.
Az idei év végére a köztéri beruházások jelentős része befejeződik, 2010-ben pedig átadnak minden nagyberuházást a közönségnek - közölte a polgármester.