Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidesz: az Orbán-Basescu kapcsolat elősegíti a két nép történelmi együttműködését


Dátum: 2009-12-08 13:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142924
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:10:33.950670, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Orbán Viktor és Traian Basescu ugyanahhoz az európai pártcsaládhoz, az Európai Néppárthoz tartoznak. Ez, valamint személyes jó viszonyuk a garancia arra, hogy - amennyiben Magyarországon Orbán Viktor vezetésével alakul kormány - a két nép közös történelmében szinte példátlanul jó együttműködés veheti kezdetét.

Az Orbán Viktor, Traian Basescu és pártjaik közötti, európai mércével mérve is szoros kapcsolat az élet minden területén jelentősen javíthatja a viszonyt a két nemzet, a két ország között, aminek első számú kedvezményezettjei az erdélyi magyarok lesznek.

Cser-Palkovics András,

a Fidesz helyettes szóvivője

Kapcsolódó elemek