Fidesz-MKDSZ: hamarosan együttműködési dokumentum
Az együttműködési dokumentumot az MKDSZ elsőként fogja aláírni a Fidesszel a jobboldali szervezetek közül, s erre várhatóan azt követően kerül sor, hogy a Fidesz kongresszusán elnökké választják Orbán Viktort - jelentette ki Harrach Péter szerdán Debrecenben tartott sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2003-04-30 19:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9928
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:16:53.966205, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Harrach Péter hangsúlyozta: a kereszténydemokrata politizálásnak helye van a magyar közéletben, ez a jobboldal egységesülésének az alapja
A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) társelnöke, aki egyben a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnökhelyettese is, úgy fogalmazott, hogy az MDKSZ hidat képez a Fidesz és a KDNP között. Megerősítette: előrehaladott tárgyalások folynak az MDKSZ és a Fidesz között, s az együttműködés már körvonalazódik.
- A dokumentumot az MKDSZ elsőként fogja aláírni a Fidesszel a jobboldali szervezetek közül, s erre várhatóan azt követően kerül sor, hogy a Fidesz kongresszusán elnökké választják Orbán Viktort -tette hozzá Harrach Péter.
A politikus kitért a marihuánafogyasztás büntetése ellen tervezett demonstrációra, amely - mint fogalmazott - joggal nagy felháborodást keltett a polgári oldalon. A kereszténydemokrata politikus szavai szerint a deviancia legalizálásáról van szó.
Hozzátette: a kereszténydemokrácia a megelőzés és a törvény szigora mellett foglal állást.
Harrach Péter szólt arról, hogy a kereszténydemokraták társadalomképe a közösségekre - a családra, az egyházi közösségre, a civil közösségekre, a nemzetre - épül. Az Orbán-kormány volt családügyi minisztere úgy vélte, hogy a jelenlegi kormánynak nincs családpolitikája.
Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: eddig még minden kormány kitöltötte az idejét, s nem hiszi, hogy az MSZP-SZDSZ-kormány megfutamodna, és nem vállalná a választók által rábízott feladatok teljesítését.
MTI - fidesz.hu