Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Albánok tízezrei az EU-csatlakozás mellett

Tízezrek tüntettek az albán fővárosban az ország európai uniós csatlakozása mellett kedden, a két évtizeddel ezelőtti kommunistaellenes megmozdulások évfordulóján.


Dátum: 2009-12-09 00:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=142966
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:10:47.346700, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tiranai nagygyűlést az 1990. december 8-i diáktüntetésnek az emlékére szervezték. A diáktüntetés résztvevői a kommunista rendszer ellen tiltakoztak, a megmozdulás elvezetett az első ellenzéki párt megalakulásához a balkáni országban.

Sali Berisha miniszterelnök a keddi megmozduláson hangsúlyozta: az albánok ledöntötték a maguk berlini falát, most pedig gyorsan haladnak az európai integrációval kapcsolatos álmuk megvalósítása felé.

A jobboldali politikus az Európai Unió és a NATO zászlaját lengető tömeg előtt fogadkozott, hogy a törvény erejével szigorúan fellépnek a szervezett bűnözés ellen. Berisha ezzel a korrupció és a szervezett bűnözés felszámolását célzó uniós követelésekre utalt.

Albánia idén április elsején a NATO tagjává vált, hetekkel később pedig benyújtotta csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz.

Kapcsolódó elemek