Draskovics mennybemenetele
Dátum: 2009-12-09 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143002
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:10:59.055437, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Draskovics az az ember, aki valamiért kirobbanthatatlan volt több kormányból is. Pedig a működése kész sorscsapás az államra nézvést is és a lakosságra is. Mostani hirtelen lelépése a színről meglepett sokakat.
(...)
Viszont muszáj emlékeztetnünk, kormányzati körökben úgy tudták, Draskovics afféle életcéljának tekintette, hogy a nevéhez fűződjön az évtizede készülő új Polgári törvénykönyv bevezetése. Ez lett volna Draskovics Tibor mennybemenetele.
(...)
Az igazi cél a jó erkölcsbe ütköző szerzések újraszabályozása.
Jelenleg ha a bíróság kimondja egy polgári jogi szerződésről, hogy az a jó erkölcsbe ütközik, s mondjuk feltűnő értékaránytalanságot állapít meg, akkor - vissza lehet állítani az eredeti állapotot, mégpedig időhatár nélkül. Létezik a semmisség, vagyis nincs jogvesztő határidő.
Aki húsz forintért vesz egy tulajdonképpen vadonatúj kocsit (pl. kétezer km-t futott BMW-t), és az eredeti tulaj vissza akarja perelni tőle a kocsit, akkor a tulajdonos képviselője (aki elkótyavetyélte a kocsit) is bajba kerül(het), ha a bíróság kimondja a verdiktet. Vissza kell adni a BMW-t, határidő nélkül.
Nos ezt a "kiskaput" zárja be gyorsan az MSZP az új Ptk.-val. Hogy legyen elévülés. A nyilvánvaló cél: amit privatizáltak, azt ne lehessen többé visszavenni, és aki privatizált, azt ne lehessen többé elővenni.