Háromszázmillió forintos iskolabővítés Balassagyarmaton
Tornatermet építenek és új tantermeket alakítanak ki a balassagyarmati Kiss Árpád Általános Iskolában egy 342 millió forintos, uniós támogatással megvalósuló beruházásban - tájékoztatott a Nógrád megyei város alpolgármestere.
Dátum: 2009-12-09 14:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143035
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:11:09.558910, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Észak-magyarországi Operatív Program (ÉMOP) pályázatán 230 millió forintot nyert el az önkormányzat, a 112 milliós önerőből szintén pályázaton nyert 13 millió forintot - mondta Csach Gábor (Fidesz).
A 2010 augusztusában befejeződő beruházásban 1.170 négyzetméteren építenek tornatermet, a régi tornaszoba átépítésével két új tantermet alakítanak ki, és elkészül a komplex akadálymentesítés - tette hozzá.
Az új tornateremben a következő tanévtől egyszerre két osztály is részt vehet majd az órákon, így a testnevelés órákat ezután nem kell az aulában vagy az udvaron tartani.
Az iskolának lehetősége lesz majd arra is, hogy a tanórákon kívül bérbe adja az új létesítményt.