Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Karsai: Félrevezettek a szocialisták


Dátum: 2009-12-09 17:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143052
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:11:14.795677, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tiltakozik Karsai József MSZP-s országgyűlési képviselő, szerinte ugyanis a szocialisták hétfői frakcióülésén őt - mint nem pénzügyi szakembert - félrevezették "a pénzügyekhez értő szakember képviselőtársai" a gyorskölcsönökkel, a kamatplafonnal és a teljes hiteldíj mutatóval (thm) kapcsolatos törvénymódosító indítványok megszavazásában.

"Hivatalosan bocsánatot kérek mindazon emberektől, akik eddig gyorskölcsön-folyósítók csapdájába estek és azoktól is, akik a nehéz gazdasági helyzet miatt ezután lesznek +csőbe+ húzva" - írta Karsai József az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Közölte: ő nem járul hozzá a parlamenti végszavazáson ahhoz, hogy "a volt kormányszóvivő lobbijával legálissá, törvényessé váljon Magyarországon az uzsorakamat".

Kapcsolódó elemek