A Fidesz szavazói körében óriási az elszántság
Novemberben a szocialisták elemelkedtek a mélypontról, december elején valamelyest javult a helyzetük a Szonda Ipsos felmérése szerint; jelenleg a teljes választókorú népesség 14 százaléka támogatja őket. Utoljára tavasszal állt ennyire jól az MSZP, de még mindig óriási a lemaradása a Fidesz mögött.
Dátum: 2009-12-10 09:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143089
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:11:26.693692, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elmúlt fél évben az ellenzéki párt támogatottsága állandósult, a teljes lakosság 35 százalékára számíthat. A biztos pártválasztók körében az októberi 65:17-es Fidesz-MSZP arány mostanra 63:21-re módosult.
A szocialisták elszántsága nem túl erős, szimpatizánsainak csak 57 százaléka egészen biztos abban, hogy a jövő évi választáson is erre a pártra szavaz. A Fidesz szavazói körében viszont óriási az elszántság, 97 százalékuk jelenti ki, hogy megnyerik a választást.
A többi párt tábora változatlan, a Jobbikot a választásra jogosultak 5 százaléka támogatja, az MDF, az SZDSZ, és az LMP 1-1 százalékon áll.
A felmérés során 1500 főt kérdeztek meg, akik együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik. A kutatást 2009. december 1-7. között végezték.