Különös felirat Zsolna fölött
Órákon át mulattatta szerdán a szlovákiai Zsolna lakosságát egy hatalmas felirat, amelyet ismeretlen tettes éjszaka telepített a város fölé magasodó hegy tetejére. A férfi hímtag szót öt méter nagyságú, fákra erősített fehér kartonpapír betűk adták ki, de hogy a felirat milyen üzenetet hordoz, azt Zsolna lakói nem egyformán ítélték meg.
Dátum: 2003-05-01 09:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9935
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:16:56.078481, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egyesek szerint az ismeretlen tettes csak Hollywoodot akarta majmolni, amelynek neve hatalmas fehér betűkből kirakva olvasható egy hegyoldalban. Mások úgy vélekedtek, hogy az üzenet Ján Slotára, a város polgármesterére utal, talán azért, mert a szélsőséges nacionalista indulatairól, magyarellenes kirohanásairól és különféle botrányairól ismert Slota évek óta tervezi, hogy a város minden pontjáról látható hegyen felállíttatja a szlovák államiságot jelképező kettős kereszt közel száz méter magas mását.
Mások úgy vélik - írta a TASR szlovák hírügynökség -, hogy a felirat egyszerűen csak a "meztelen szlovák valóságra" igyekszik felhívni a figyelmet, s talán abból az alkalomból, hogy Zsolnán szerdán különféle rendezvényekkel egybekötött "Európa-napot" tartottak. Egy szintén szerdán esedékes zsolnai labdarúgó mérkőzés okán olyan is akadt, aki a szlovák labdarúgás állapotát kifejező jelzésként értelmezte a feliratot.
Mivel a felirat a hegy csak gyalog megközelíthető pontján állt, a város lakói a déli órákig részesülhettek a látványban, mivel a rendőröknek ennyi idő kellett, hogy eltávolítsák a fákra kötözött óriási betűket.
Ha az ismeretlen "írástudót" a rendőrség megtalálja, akkor kihágásért ötezer korona bírságot róhatnak ki rá.
MTI - fidesz.hu