Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ne trükközzenek tovább a szocialisták

Meg kell állapítani Gál György mandátumának megszűnését, mivel már több mint egy éve előzetes letartóztatásban van - fogalmazott csütörtöki sajtótájékoztatóján Vattamány Zsolt, a Fidesz VII. kerületi frakcióvezetője.


Dátum: 2009-12-10 11:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143104
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:11:31.767845, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Ne trükközzenek tovább a szocialisták (Vattamány Zsolt)

A Fidesz VII. kerületi frakcióvezetője kifejtette, hogy komolyan reméli: nem lesz a mandátummegtartás miatt egy újabb szánalmas szocialista színjáték, és nem fogják különböző trükközésekkel megakadályozni, hogy a testület kimondja a mandátum megszűnését.

Vattamány rámutatott, hogy az ügy tekintetében az önkormányzat cselekvési kötelezettséggel bír, és nem játszhatja ki az ide vonatkozó szabályokat, hiszen Gál több mint egy éve letartóztatásban van.

Felszólítjuk a VII. kerület szocialista képviselőit - mondta Vattamány -, hogy tartsák be a demokrácia játékszabályait és hívják össze december 18-ára a testületi ülést.

Újságírói kérdésre válaszolva Vattamány Zsolt kifejtette: ha nem december 18-ára, hanem korábbra vagy későbbre hívják össze az ülést, akkor bizonyos, hogy trükközni akarnak. Ha nem hívják össze a mai nap folyamán a testületi ülést, akkor december 18-án már nem lehet azt megtartani - tette hozzá a fideszes politikus.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2229, 'source_type': 'media', 'source_id': 4142, 'target_type': 'article', 'target_id': 95141, 'relation_type': 'describes'}