Fidelitas és Fiatal Baloldal: egy asztalnál Szegeden
Egy asztalhoz ültette a Fidelitas és a Fiatal Baloldal Csongrád megyei elnökeit a nemzeti megbékélés és összefogás érdekében a Kézfogás 2003. Alapítvány szerdán Szegeden.
Dátum: 2003-05-01 09:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9937
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:16:56.671270, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kerényi Gábor, a múlt év végén Szegeden létrehozott Kézfogás 2003. alapítója a megbeszélést megelőző sajtótájékoztatón elmondta: országosan egyedülálló kezdeményezésükkel elő szeretnék segíteni az európai stílusú politizálást Magyarországon. Álláspontja szerint az újfajta politizálást, amelyben nem ellenségek, hanem ellenfelek a politikusok, az új generáció valósíthatja meg.
- Nekik már nem kell cipelniük a múlt század lelki terheit, ezért képesek lehetnek a politikát józanul csinálni - vélekedett.
Sulyok Róbert, a Fidelitas megyei elnöke elmondta, hogy nem politikai vitára, hanem konszenzuskeresésre vállalkozott a felkérés kapcsán. Hangsúlyozta, hogy hosszú távon markáns nemzeti érdekvédelmi politikát szeretnének megvalósítani.
H. Nagy László, a Fiatal Baloldal megyei vezetője ugyancsak kiemelte, hogy nem a napi politika a beszélgetésük témája.
- A mi generációnk jövője a közösségi létformáról, az Európai Unióról szól - fejtette ki.
Megjegyezte, hogy a jövő politikusai közülük kerülnek ki, ők már békésebb, nyugodtabb légkört és tisztább közéletet szeretnének.
A fiatal politikusok a megbékélés és a konszenzuskeresés jegyében meghívták egymást a május 1-jei majálison felállítandó sátraikba.
MTI - fidesz.hu