Cseh és horvát régiók is csatlakoznának
Cseh és horvátországi régiók, megyék is csatlakoznának a 2004-ben indult közép-európai közlekedési folyosó kezdeményezéséhez, amelyet európai uniós kiemelt projektként is szeretnének elismertetni az érintett országok - mondta el Manninger Jenő, a Zala megyei közgyűlés elnöke a Közép-európai Közlekedési Folyosó (CETC - Route 65) Régióközi Irányító Bizottságának kétnapos ülését követő sajtótájékoztatón csütörtökön, Keszthelyen.
Dátum: 2009-12-10 13:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143118
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:11:36.390163, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondta, hogy a közelmúltban Brüsszelben lobbiztak a bizottság vezetői, akik az unió döntéshozó szervezeteinek képviselőivel is megismertették az észak-déli, multimodális, vagyis vasúti, közúti és Lengyelországban vízi közlekedési fejlesztéseket igénylő útvonalhálózatot. A bizottság most a további előkészítő munkálatokhoz, a megvalósíthatósági tanulmány elkészítéséhez próbál uniós forrásokat szerezni.
Az Északi-tengertől az Adriáig, vagyis Svédország déli részétől Lengyelországon, Csehországon, Szlovákián és Magyarországon keresztül a horvátországi Fiuméig (Rijeka) tartó, E65-ös közlekedési főútvonal mentén fekvő régiók és megyék képviselői azért tanácskoztak Keszthelyen, mert az elmúlt fél évben a zalai közgyűlési elnök volt a szervezet soros elnöke. Manninger Jenő szerint példaértékű a kezdeményezés, mert alulról szerveződött, svéd és lengyel felvetésre, amelyhez 2006-ban csatlakozott a három nyugat-dunántúli megye. A közlekedési folyosó teljes hossza mintegy 2300 kilométer, az úthálózat mentén 20 millió ember él.
Thomas Lantz, a svédországi Skane régió alelnöke, mint az úthálózat uniós elismertetésének kezdeményezője a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy szerinte nemcsak az érintett régióknak, hanem Európa egészének is fontos lenne a hálózat teljes kiépítése. Ez ugyanis a legrövidebb út, ami összeköti a Baltikumot az Adriával, márpedig környezetvédelmi szempontból is a legrövidebb utak használata lenne a szerencsés.
Predrag Stromar, a horvátországi Varasd megye főispánja a keszthelyi ülésen vette át a következő fél évre vonatkozó elnöki tisztet. Rámutatott, hogy nem kifejezetten Varasd megye, sokkal inkább egész Horvátország érdeke a közlekedési hálózat kiépítése a fiumei kikötő lehetőségei miatt. A következő három-négy évben a tervek szerint háromszorosára növelik a kikötő kapacitását, s közben vasúti fejlesztés is folyik az Adriától Magyarország irányába - fűzte hozzá.