Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rövid és intenzív kampány kell

Cáfolta a Fidesz elnöke azt a csütörtöki sajtóértesülést, amely szerint a párt január 4-én kezdené hivatalos választási kampányát. Orbán Viktor szerint március 15. előtt nem indokolt a kampány megindítása.


Dátum: 2009-12-10 16:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143137
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:11:42.466866, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Semmilyen kampányt nem szeretnék január 4-én kezdeni" - jelentette ki az MTI-nek az Európai Néppárt (EPP) tisztújító kongresszusán Bonnban tartózkodó Orbán Viktor, emlékeztetve: az európai parlamenti választások azt bizonyították, hogy a rövid és intenzív kampány a megfelelő. "Így értünk el óriási sikert az európai parlamenti választásokon" - emlékeztetett, utalva a több mint 56 százalékos támogatottságra.

"Most is egyértelmű felhatalmazást szeretnénk kapni" - jelentette ki Orbán Viktor, utalva arra, hogy a szavazatok kétharmadának megszerzését ugyanakkor nem tartja reálisnak. - Erre az egyértelmű felhatalmazásra azért van szükség, hogy rossz kompromisszumok nélkül hajthassuk végre programunkat és emelhessük fel az országot - tette hozzá.

"A bizalom kiérdemléséhez, illetve megszerzéséhez szerintem egy rövid és intenzív kampány kell" - fogalmazott a Fidesz elnöke. "Ugyan még hivatalos döntés nem született, a magam részéről március 15. előtt nem tartom indokoltnak a kampány megindítását" - hangsúlyozta.

A jelöltállítással, illetve a listák összeállításával kapcsolatban a pártelnök elmondta, hogy azt még a kampány kezdete előtt végre kell hajtani. "Az igazi kampány előtt jelölteket kell állítani, össze kell állítani a listákat, be kell gyűjteni a kopogtatócédulákat és még egy toborzót is kell tartani az aktivisták, illetve a pénzügyi támogatás összegyűjtésére" - jelentette ki Orbán Viktor, megjegyezve, hogy ezek a munkák januártól kezdődnek.

A pártelnök szerint a listaállítással kapcsolatban sincs ok a kapkodásra. "Az igazán nehéz kérdést nem a listák összeállítása, hanem a közbizalomra érdemes helyi jelöltek megtalálása jelentette számunkra" - fűzte hozzá a pártelnök, emlékeztetve arra, hogy valamennyi jelölttel legalább egy órát beszélt személyesen. "Nem tudom, volt-e már példa arra a magyar politikában, hogy egy parlamenti párt elnöke az összes leendő egyéni képviselő-jelöltjével ilyen konzultációt tartson" - fogalmazott a Fidesz elnöke, jelezve, hogy 176 ilyen jelöltről van szó.

"Biztonságban érzem magam, és Magyarországot is nagyobb biztonságban érzem, mint a beszélgetések előtt, mert úgy érzem, hogy kiváló embereket tudunk majd jelöltként állítani" - fogalmazott a pártelnök, hangoztatva, hogy tekintélyes, világos és egyenes beszédű emberekről van szó, akik képesek vállalni a kormányzással járó felelősséget. Orbán Viktor szerint az egyéni jelöltek állításához képest a listaállítás már sokkal egyszerűbb.

Kapcsolódó elemek