Budai Bernadett megint mellé lőtt
Dátum: 2009-12-10 18:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143148
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:11:45.983851, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Budai Bernadett még mindig ugyanúgy hazudik, mint ahogy kormányszóvivőként tette.
Navracsics Tibor már régen beoltatta magát, és arról is intézkedett, hogy a Fidesz-frakció megtérítse munkatársainak az oltási költségeket.
Cser-Palkovics András,
a Fidesz helyettes szóvivője