Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nógrádi lehet Farkas kihívója

Nógrádi Zoltán csak akkor jelölteti magát a Fidesz Csongrád megyei elnökének, ha érdemleges feladatokat láthat el. Farkas Sándor jelenlegi megyei elnök még korainak tartja a tisztújítással kapcsolatos kérdésfelvetést. Végső döntés a május 17-i Fidesz-kongresszus után várható.


Dátum: 2003-05-01 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9940
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:16:57.607722, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz - Magyar Polgári Párt május 17-i kongresszusán döntenek a küldöttek a párt alapszabályának módosításáról. Farkas Sándor megyei elnök az alapszabály-módosítás tervezetével kapcsolatosan elmondta: a Fidesz előreláthatólag nem pártként, hanem szövetségként fog működni.

A további változásokról szólva közölte: a megyei szervezetek várhatóan nem kapnak majd akkora politikai hangsúlyt, mint eddig. A fontos kérdések ugyanis az országgyűlési választókerületi tanácsokban dőlnek majd el. Farkas rámutatott: ez azért fontos, mert így közelebb kerülhetnek a polgárokhoz, a helyhatóságokhoz. A megyei választmányok azonban megmaradnak, és koordinációs szerepet kapnak. Farkas Sándor elképzelhetőnek tartja, hogy a megyei szervezet hatásköre némiképp csökken. Hogy mennyire, azt a gyakorlat fogja igazolni.

Arra a kérdésre, hogy jelölteti-e magát megyei elnöknek, Farkas Sándor azt válaszolta: erről még korai bármit is mondani, mert csak a kongresszus dönt arról, mikor lesznek a tisztújító gyűlések.

A Délmagyarország azon kérdésére, tud-e arról, hogy más is aspirál a megyei elnöki posztra, azt felelte: biztosan lesznek olyanok, akik jelöltetik magukat.

A kongresszuson különböző tagozatok megalakításáról is döntenek. A kiszivárgott hírek szerint Farkas Sándort választják a mezőgazdasági tagozat vezetőjének. Erről szintén nem kívánt nyilatkozni, elmondta ellenben: éppen a napokban kapott egy jelentkezési lapot, amelynek kitöltése után a gazdatagozatban nyilvántartásba veszik. Ide azért lép be, mert a parlament mezőgazdasági bizottsága korábbi elnökeként és jelenlegi tagjaként már annyi tapasztalatot szerzett, amivel szerinte segíteni tudja a gazdatagozat munkáját.

Nógrádi Zoltán arra a kérdésre, hogy jelölteti-e magát a megyei elnökválasztáson, azt felelte: amíg a kongresszus nem dönt a párt alapszabályának módosításáról, s nem tudja, milyen hatáskörei és

feladatai lesznek a megyei választmánynak és az elnöknek, addig nem kíván nyilatkozni. - Nekem mindig a feladat volt a fontos. Ha a Fidesz Csongrád megyei elnöke érdemleges feladatokat láthat el, akkor elgondolkodom azon, hogy jelöltetem magam az elnöki tisztségre - mondta a mórahalmi polgármester.

Nógrádi Zoltán közölte, hogy Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke, a párt alelnöke szerdán Tiszaszigeten zárt körben egyeztetett az alapszabály-módosítás tervezetéről a Békés és Csongrád megyei választmány tagjaival.

Pokorni Zoltán, a Fidesz parlamenti frakcióvezető-helyettese hangsúlyozta: rendkívül jelentős lesz pártja életében a május 17-i kongresszus. Az alelnökjelöltséget elfogadó politikus elmondta: a XXI. század kihívásainak megfelelően kell átszervezni a Fideszt, amelynek olyan hatékony szervezetté kell válnia, amely a siker reményében veheti fel a harcot a következő választásokon.

Pokorni hangsúlyozta: az országgyűlési választókerületekhez igazodó szerveződés nem azt jelenti, hogy a megyei vagy a helyi Fidesz-szervezetek elveszítenék jelentőségüket.

Balázsi Irén, Bátyi Zoltán, Szabó C. Szilárd - Délmagyarország online

Kapcsolódó elemek