Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Értékközpontú világot építeni

Egy hetilap médiáról szóló riportjának mottójául az alábbi mondatokat választotta: "Nem hiszek abban, hogy bárki, aki ma képernyőre kerül, valami fontosat akar elmondani a világról. Csak a szereplés és a pénz számít." A kibővülő Fidesz Kulturális Tagozatának megalakítását előkészítő május elsejei budapesti tanácskozásán olyan emberek gyűltek össze, akinek felelős mondanivalójuk volt: olyan értékeket felmutatásán szeretnének dolgozni, amelyek Magyarország számára hosszú távú felemelkedés lehetőségét nyújtja.


Dátum: 2003-05-01 14:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9942
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:16:58.315584, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nagy érdeklődés övezte a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozat megalakítását előkészítő május elsejei budapesti tanácskozását a budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Dísztermében.

Az óvodától az operáig

A tanácskozáson Pálinkás József arról beszélt, hogy a tagozatnak kell majd kialakítania az egységes nemzeti kultúrpolitikát. Ez a nemzeti kultúrpolitika egységben szemléli a családi, óvodai és iskolai nevelést a nagy kulturális, tudományos és sportteljesítményekkel. Pálinkás József a nemzeti gazdaságpolitikát elsősorban tulajdoni kérdésnek tekinti, s ezért kiemelten támogatandók a magyar tulajdonú vállalkozások, míg a nemzeti kultúrpolitikát nemzeti sorskérdésként írta le. Az összetartozás lelki és szellemi otthonosságát kell megteremteni. Szükség van ugyanakkor a kiemelkedő eredmények külföldi bemutatására is. Lendület, akarat és önbizalom viszi előre a fejlődőképes nemzeteket, és ennek alapvetésére van szükség. A reális emberképen, szereteten alapuló oktatás, a szabadság és a rend jellemezte tudományos kutatások, a sport lehetnek ennek pillérei.

Olyan kapcsolatra van szükség a történelmi egyházakkal, amelyben nyilvánvaló, hogy a társadalom az egyházaktól lelki, míg az egyházak a társadalomtól anyagi javakat kapnak.

Az alakuló Kulturális Tagozat tagjaitól azt kérte Pálinkás József, hogy kérjék számon a politikusoktól, mit tettek az országért. A politika számára ki kell vívni a közmegbecsülést, a politikát ugyanakkor rá kell kényszeríteni a közösségért végzendő munkára. A Fidesszel kapcsolatban rámutatott: most arra van esély, hogy kilépjen rétegpárti korlátai közül. Olyan széles táborra van szükség, amely épít a hagyományokra, a vallásra, és a fogyasztással szemben az emberi alkotóerőt helyezi a központba. A tagozat tagjaitól a tagozati munkán túl azt kérte, hogy személyesen vegyenek részt a politika formálásában, a választókerületek munkáját is kísérjék figyelemmel, s küldötteik útján

Magyarország és a jó iránytű

Orbán Viktor közös lelki kiindulópontról beszélt, amely ahhoz szükséges, hogy mindenki a legtöbbet tudja kihozni magából. Azt ajánlotta, hogy ne a négy év kormányzása, az 1998 és 2002 közt elért eredmények, hanem a jövő szövetsége, a jövő Magyarországáért végzett munka legyen a kiindulópont. Elmondta: a kultúra, a tudás és fejlődő a technológia számára egyaránt szükség van egy iránytűre, amelyet a jó erkölcs és a józan ész segítségével lehet megtalálni. Nem az a kérdés tehát, szögezte le Orbán Viktor, hogy javul-e az életminőségünk az Európai Unió tagállamai közé lépve, hanem az, megtaláljuk-e ezt az iránytűt, és lesznek-e társaink az unión belül. Ezért is hozta létre a Fidesz a Martonyi János vezette Szabad Európa Központot.

Kormányoktól függetlenül két részre osztotta az egyes országok állami szerveit minisztériumait Orbán Viktor. Az egyik csoport célja a világba való előnyös beilleszkedés, azaz a globalizációban való legelőnyösebb részvétel kidolgozása. A másik csoport ezzel szemben a humán erőforrással foglalkozik, egészségüggyel, kultúrával, vagyis mindazon káros hatások kiküszöbölésével, amelyek a globalizálódott világban való létünkből fakadnak. Ennek a csoportnak a feladata az, hogy azt az iránytűt kidolgozza, amely - hazánk esetében - a magyar nemzet számára a legjobb lehetőségeket nyitja meg.

Egy értékközpontú Magyarország kialakítására kell szövetkezni, mivel a kommunizmus 40 éve során a legtöbben haladásközpontú társadalomról beszélnek, ha az alapokat keresik. Az emberi lét célja viszont nem a haladás, sőt, a haladás önmagában nem érték - s példának hozta fel Orbán Viktor azt, hogy a művészeti ágakban sem beszélhetünk haladásról.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetségről leszögezte: az emberek nem a Fidesszel fognak szövetséget kötni, hanem egymással. A Fidesz május 17-én megtartott kongresszusán épp ezért talán nem az alapszabály vagy a bővülés lesz a legfontosabb, hanem az a nyilatkozat, amely meghatározza, mire is szövetkezünk. Egy olyan polgári, nemzeti, keresztény szövetség jöhet így létre, amely - függetlenül a választási sikerektől vagy kudarcoktól - megkerülhetetlen lesz.

Ha ebből a perspektívából nézzük a 2002-es választásokat, akkor nem kudarcról lehet beszélni, hanem el kell mondani, hogy inkább kegyelmi ajándékot kaptunk.

Öreg spílerek és aktív atléták

Schmitt Pál kijelentette: a sportolók végre a helyükön vannak - itt, a Kulturális Tagozatban. Rámutatott arra, hogy a sportot nem lehet definiálni. Számára az a próbálkozás a legszimpatikusabb, a sport felkészíti a testet a lélek rítusaira. Szokták a demokrácia iskolájaként is nevezni a sportot, amely a küzdelem, a sikerek és a kudarcok, az öröm és a fájdalom másokat nem sértő átélésére utal. Schmitt Pál elmondta, öreg spílerek és aktív atléták egyaránt egy egyszeri választás előtt állnak, amikor olyan döntést hozhatnak: csatlakoznak-e az értékrendjüknek megfelelő szövetséghez, és részt vesznek-e abban a munkában, amely a jövő Magyarországát kitalálja.

Elgyengült a rendszerváltás impulzusa

Pokorni Zoltán mindenekelőtt leszögezte, szeretne belépni majd a Kulturális Tagozatba, és rögtön feltette a kérdést: mi is a dolga ennek a tagozatnak? Mint a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjének helyettese elmondta, a tagozatnak együtt kellene működnie a frakcióval, annak kabinetjeivel. Egymásra lesznek utalva, és a tagozat leendő tagjait arra kérte, a jövőben mondják el, milyen lehetőségek állnak Magyarország előtt. Ugyanígy alapkérdéseket kellene feltenniük a politikusoknak: miért végzik munkájukat, miért fontos számukra a győzelem, mi a céljuk, milyen Magyarország kialakításán szeretnének dolgozni? A kérdésekkel való szembesülések nélkül a legjobb politikusok is kiszáradnak, s csak olyasmivel foglalkoznak: ki legyen a miniszter, a polgármester, ki ne legyen.

A rendszerváltásról Pokorni Zoltán elmondta, ennek a közös élménynek impulzusa elgyengült az elmúlt 14 évben, ma különböző értékrendek vannak, és ebben kell megtalálnunk a saját iránytűnket. Rá kell kérdezni, mit jelent ma, milyen feladatokat ró ránk a nemzeti identitás iránti figyelem és a keresztény értékrend.

Számítógép és földművelés

Jankovics Marcell arról beszélt, hogy számára a kultúra az élet felét kitölti. A nemzet számára pedig még ennél is többet jelent kultúrája. Példaként említette, hogy az iparban, mezőgazdaságban is hungarikumokról beszélünk, ha valami mögött igazán nagy munka áll, de például ugyanígy nem borcivilizációról, hanem borkultúráról hallani az ősi nedű kapcsán. Az elit- és tömegkultúra kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy az úgynevezett elitnek óriási felelőssége van abban, hogy az eredményei milyen mennyiségben jut el a szélesebb rétegekhez. Hozzátette: állítólag 100 évvel járnak előttünk bizonyos tudósok, és a naponta használt mobiltelefonok, számítógépek olyan technológiai tudást rejtenek magukban, melyeket még hosszú ideig nem fognak megérteni szélesebb körben. Ellenpéldaként említette a régi földművelésen alapuló életformákat, ahol a munka, az ünnepek, a művelődés és a kultúra természetes egységet adott. Jankovics Marcell kijelentette: legfontosabb a gyermekek nevelése, akik 3-4 éves korukig szinte mindent megkapnak abból, ami a későbbi életüket meghatározza.

Ki kell bújni az egérlyukból

Solymosi Frigyes elmesélte, mindig voltak olyanok, akik a tudósok közéleti tevékenységére vonatkozó tanácsokat adtak neki. Fiatalabb korában a közéleti aktivitást hiányolták, amellett, hogy tudományos tevékenységét elismerték. Aztán a rendszerváltás után azt mondták, hogy az aktivitás helyes, csak a "rossz oldalon" van - aminek hátterében nyilván az a gondolat állt, hogy csak baloldali értelmiségi lehet elitértelmiségi. Ezt azért a marxista tanok devalválódása alapján ma már kétsége lehetne vonni, mondta az akadémikus. Újabban viszont a - nagy agitációs múlttal rendelkező- kollégák már azt mondják, hogy túlságosan sok időt fordít közéleti tevékenyégre, a tudományra így alig marad ideje. Solymosi Frigyes elmondta: a rendszerváltás óta az értelmiség aktivitása lanyhult, ám ha Magyarország jövőjéről van szó, nem lehetünk a történések néma szemlélői, "ki kell bújni az egérlyukból".

Kidolgozni a közös választ

Hoffmann Rózsa elmondta, egy szakmai rendezvényen a 2008 körül bevezetendő érettségiről esett szó. Megdöbbenéssel tapasztalta, hogy a kormány tervei szerint nem kell majd érettségi vizsgát tenni magyar nyelv és irodalom valamint történelem szakból. Helyette a médiáról igen sokat kell majd tudni: tananyag lehet a Big Brother és Zsanett, Kádár János önjellemzése és a jászladányi alapítványi iskola ügye. Hoffmann Rózsa megemlítette azt is: a kormány megnyitotta a drog előtt az iskolák kapuit. A tanárok, nevelők munkáját egyre kevésbé értékelik a társadalomban. Az egyik feladat tehát a kulturális hagyományokat semmibe vevő liberális gőzhengerrel való szembeszállás - jelentette ki Hoffmann Rózsa. A Kulturális Tagozatnak feladata lesz, hogy feltegye a kérdéseket, és olyan válaszokat találjon, amely mögé az akár különböző álláspontokat valló emberek is egységben felsorakozhatnak.

A sok egyéni hangból létrejöhet a mindenki által vágyott harmónia

Szokolay Sándor zeneszerző kijelentette: 72 évet töltött párton kívül, de nem az életét akarja megtagadni azzal, hogy most a szövetség tagja szeretne lenni. Élete legmeghatározóbb élményének nevezte azt, ahogy 1956-ban, a "nemzeti kifakadás" idején a túlerővel is szembeszálltak a magyar emberek. Rámutatott: a szellemi rabszolgaság idétlenségeinél többet érdemel a magyar nemzet. A rendszerváltás eufóriáját követően még egyszer, 2002 áprilisában érezte ugyanazt, amit 1956-ban. Ráadásul ugyanazon a helyen: a Kossuth téren. A világhírű zeneszerző elmondta: nem egy nyugdíjas vidéki értelmiségi fanyalgásait szeretné hallgatóinak előadni. Nyugdíjasként azonban már nincs mitől félnie. Örömmel látja, hogy a tenni vágyó polgárok száma nem csökkent, s amennyiben napi kötelességünket, a szigorú önvizsgálatot végrehajtjuk, a sok egyéni hangból létrejöhet a mindenki által vágyott harmónia.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek