Ölt a rendőr?
Eddig nem látott mélységbe kezd süllyedni Magyarországon a közbiztonság, az emberek biztonságérzetét alapjaiban rendíti meg, ha a bűn üldözésére felesküdött rendőrök maguk követnek el súlyos bűncselekményt - fogalmazott szombati közleményében Lázár János.
Dátum: 2009-12-12 11:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143207
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:12:05.173050, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lázár szerint az elmúlt években a kormány porig rombolta a rendőri állomány anyagi, erkölcsi és társadalmi megbecsültségét. A Gyurcsány-Bajnai korszak politikája vastagon felelős a közbiztonság romlásáért, annak a helyzetnek a kialakulásáért, amikor puskával vadásznak magyar polgárokra, a politikai ellenfeleknek golyót küldenek, egyes térségekben az emberek az utcára sem mernek kimenni sötétedés után, amikor terrorveszéllyel riogatás céljából bizonyítékot hamisítanak, és amikor békés ünnepi megemlékezéseket lovasrohammal fojtanak vérbe - fogalmazott az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke.
A fideszes politikus úgy vélte, hogy a helyzetet tovább rontja, hogy Gyurcsány Ferenc hű bizalmasát nevezik ki rendészeti miniszternek néhány hónappal a választások előtt. Márpedig a múltnak a Gyurcsány és Bajnai nevével fémjelzett sötét korszakát sürgősen le kell zárni, az alapoknál kell újra kezdeni a rendőrség és a közbiztonság megerősítését - fogalmazott a közlemény.