Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Török földrengés: Mádl Ferenc részvétnyilvánítása

Mádl Ferenc államfő csütörtökön levélben fejezte ki részvétét Ahmet Necdet Sezer török köztársasági elnöknek a Törökországban történt földrengés miatt.


Dátum: 2003-05-01 17:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9943
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:16:58.617316, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTI-hez is eljuttatott dokumentumban Mádl Ferenc tudatja: mély megrendüléssel fogadta a hírt, hogy csütörtök hajnalban a kelet-törökországi Bingöl tartomány hegyvidéki térségét komoly földrengés rázta meg.

- Tudjuk, hogy ezekben az órákban is folyik a küzdelem a romok alatt rekedt emberek életéért. Őszintén reméljük, hogy az áldozatok száma nem emelkedik tovább - olvasható Mádl Ferenc levelében.

- Ezekben a nehéz órákban engedje meg, hogy kifejezzem a magyar nép együttérzését - fogalmaz az államfő.

A köztársasági elnök hangsúlyozza: Magyarország most is kész arra, hogy segítséget nyújtson és hozzájáruljon a katasztrófa következményeinek enyhítéséhez.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek