Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Acsarkodva követel új kiegyezést az MSZP


Dátum: 2009-12-13 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143231
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:12:13.377188, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A gazdasági válságot legyőzöttnek tekinti, konkrét ígéretekbe azonban alig megy bele az MSZP választási programja, amelyet a párt szombati kongresszusán fogadtak el. A program már címében is kiegyezést és együttműködést sürget a többi párttal, ennek ellenére több helyen is ócsárolja a jobboldalt. Bár Lendvai Ildikó pártelnök egy nappal korábban női programelemeket is ígért, ez teljesen kimaradt a dokumentumból. (...)

"A pusztító politikai hadakozás helyett társadalmi béke, normális párbeszéd kell, új kiegyezés" - írják. Ehhez képest az MSZP ugyanabban a bekezdésben az egész jobboldalt kirekeszti ebből a kiegyezésből: "[A jobboldal] korlátozná a szabadságot és a demokráciát, ellenőrizetlen hatalmat akar. Elzárkózna a világ többi részétől, konfliktusban állna a szomszédokkal".

Kapcsolódó elemek