MSZP-lista: a nők kárára mentik a bőrüket
Dátum: 2009-12-14 09:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143268
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:12:25.304233, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Levétette magát az MSZP országos listájáról a párt nőtagozatának öt tagja, így tiltakoznak az ellen, hogy a hölgyeket a lista végére sorolták.
- A pártelnökség és a megyei elnökök a saját jövőjüket akarták biztosítani, így fordulhatott elő, hogy a női politikusok, sőt sok szakpolitikus is csak a lista végén kapott helyet - mondta lapunknak az egyik visszalépő, Havas Szófia. - Kökény Mihály az első egészségügyi szakpolitikus a listán, ő a 60. helyen van. A visszalépések miatt a kongresszus alapszabály-ellenes döntést is hozott. Azt mondta ki a testület, hogy a visszalépések miatt megüresedő helyekről a párt országos választási bizottságának kell dönteni, pedig az alapszabály szerint ez a választmány feladata lenne - mondta a Blikknek Havas.