Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vöröscsillag az ország karácsonyfája alatt


Dátum: 2009-12-14 10:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143270
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:12:26.007297, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Húsz éve nem látta senki. Legalább is annyian biztos nem, mint ahányan évtizedeken keresztül. A Parlament csúcsán éktelenkedő vöröscsillagot a rendszerváltáskor száműzték az ország házáról. A millenium évében egykori helye alatt, a kupolaterem közepén új otthonra lelt a szent korona. No, de mi is lett a vöröscsillaggal?

A minap parlamenti látogatásra vittem hetvenegynehány újbudai gyereket és felnőttet. Kifelé megálltunk az ország háza elé felállított ország karácsonyfája előtt. És lássatok csudát! A tiltott kommunista jelkép szolgál talpfául az ország karácsonyfájának. Micsoda karrier! Az államhatalmat jelképező Parlament csúcsáról lekerül, helyét - már a kupolán belül - elfoglalja a szent korona, de még odalopakodik a kereszténység szent ünnepe közelébe, a karácsonyfához. Persze csak diszkréten, zsákba rejtve, de mégis alapvető szerepben. Már csak egyszerű ócskavas, vagy a gonosz jelenléte legszentebb ünnepeinkben is? Ki-ki döntse el maga...

Kapcsolódó elemek