Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

2006. október 23-ért Gyurcsány a fő felelős

Révész Máriusz hétfői napirend előtti felszólalásában arról beszélt, hogy bár három év telt már el a rendőrség 2006. október 23-ai brutális fellépése óta, a felelősöket mégsem sikerült megtalálni.


Dátum: 2009-12-14 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143300
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:12:36.142879, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: 2006. október 23-ért Gyurcsány a fő felelős (Révész Máriusz)

A politikus felidézte: őt magát is eszméletlenségig verték aznap a rendőrök, az eseményeket pedig csak szemtanúk és egy videófelvétel alapján sikerült a feljelentése nyomán indult eljárás során "összerakni".

Hozzátette: eredetileg december 10-én hozott volna első fokú ítéletet a bíróság, ám az ítélethozatalt december 18-ára halasztották.

Révész szerint "szégyenteljes", ami október 23-án történt, de még "ennél is nagyobb szégyen", ami az után.

Ezzel kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy Bene László akkori országos rendőrfőkapitány parlamenti bizottsági meghallgatásán azt mondta, Révészhez a rendőrök hívták ki a mentőt, azonban "a bírósági tárgyaláson egyértelműen kiderült, hogy ez hazugság".

Elmondása szerint több büntetőügyben is "falaztak" egymásnak a rendőrök, az egyik eljáró bíró szavait idézve pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a hamis tanúzások miatt nem állapítható meg, ki a tettes.

Mint mondta, nem tölti el elégtétellel, "ha az esetlegesen képbe kerülő vádlottakat elítélnék", ugyanis szerinte nem a közrendőr, hanem a szocialista padsorokban ülő Gyurcsány Ferenc, "aki ilyen állapotokat teremtett ebben az országban", illetve annak kormánya az igazi felelős.

"A politika, a kormány és a kormánypártok végig falaztak a rendőrségnek. Egy demokráciában, ha több ezer rendőrt azonosító nélkül kiküldenek az utcára, akkor a rendőrkapitányt és a minisztert azonnal menesztik. Itt a rendőrfőkapitányt kitüntették" - hangsúlyozta.

Révész Máriusz szerint elfogadhatatlan, hogy a rendőröket és a titkosszolgálatokat politikai célokra használják. "Mondhatnám, hogy demokraták ébresztő!" - utalt a politikus Gyurcsány Ferenc egy korábbi beszédére.

Révész Máriusz úgy vélte, hogy a rendőrségbe és a titkosszolgálatokba vetett bizalom helyreállítása a következő kormány egyik fontos feladata lesz.

Ehhez szükség van minden demokrata támogatására, ugyanis az országban jelenleg uralkodó állapotok hosszú távon - a demokrácia érdekében - nem tarthatók - szögezte le Révész Máriusz.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4480, 'source_type': 'media', 'source_id': 4159, 'target_type': 'article', 'target_id': 95256, 'relation_type': 'describes'}