Nem leszünk biodíszlet Bajnai hazugságaihoz
A Fidesz nem kíván biodíszletként szolgálni a "trükkök százaival és a hazugságokkal operáló miniszterelnök újabb hazugságaihoz" - közölte a Fidesz elnöki stábjának vezetője hétfőn a Parlamentben újságíróknak.
Dátum: 2009-12-14 15:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143310
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:12:39.194877, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szijjártó Péter ezt arra reagálva mondta, hogy a kormányszóvivő bejelentette: Bajnai Gordon miniszterelnök meghívja magához valamennyi demokratikus parlamenti párt kormányfőjelöltjét, hogy megismerhessék az ország pontos és valós pénzügyi-gazdasági helyzetét.
A fideszes politikus azt mondta, az elmúlt hetekben kiderült, hogy a kormány egy fiktív számokra alapuló költségvetést terjesztett be az Országgyűlés elé. "A kormány hazugságokkal és trükkök százaival traktálja Magyarországot, a nyilvánosságot, minden magyar embert" - vélekedett, hangsúlyozva, hogy a kormányfő "újabb hazugságaihoz" nem kívánnak biodíszletként szolgálni.
Szijjártó Péter szerint Bajnai Gordon valószínűleg félreértette a Fidesz szándékait, az ellenzéki párt ugyanis éppen azt a korszakot szeretné lezárni, amely "a fiktív költségvetésekre, a költségvetési adatok manipulálására és a miniszterelnökök hazugságaira alapul".