Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mikorra várható a 8-as főút elkerülő szakaszának átadása?

A 8-as számú főút fejlesztésével kapcsolatban intézett interpellációt Bebes István hétfőn a parlamentben.


Dátum: 2009-12-14 17:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143323
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:12:43.530884, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Mikorra várható a 8-as főút elkerülő szakaszának átadása? (Bebes István)

Furcsa kettősség van az emberben, amikor szocialista kormányok gazdaságpolitikáját szemléljük. Miközben a gyermekétkeztetéstől, a szociálisan rászorulóktól, a betegektől, a tanárok képzésétől vagy önkormányzatok finanszírozásától vonnak el pénzeket, addig magukkal és a holdudvarral igencsak bőkezűek - fejtette ki Bebes István. "Lehetne sorolni: Zuschlag, Hunvald, Sukoró, erdő- és termőföld privatizációk, Margit híd, 4-es metró és még sok egyéb gyanús ügy, ami az utóbbi 6-8 évben napvilágot látott" - fűzte hozzá.

Hol van már a szeretett közpénzügyi államtitkár? - tette fel a kérdést a fideszes politikus, hozzátéve: úgy látszik, komoly dolog a barátság, a haverokra mindig jut pár száz millió. És miközben talicskával tolják ki a közpénzeket, addig nekünk, az embereknek azt próbálják beadni, hogy megszorításokra van szükség. Az elmaradt ígéreteket pedig a gazdasági válsággal magyarázzák - jegyezte meg Bebes.

Mint fogalmazott, így van ez a 8-as számú főút fejlesztésének ígéretével is. A szocialista vezetésű kormányok folyamatosan megígérték - nem vitatva az útfejlesztés szükségességét és sürgető voltát -, hogy hamarosan elkezdődik a beruházás, lesz elkerülő út - emelte ki. Hozzátette: Medgyessy Péter még 2002-es választási kampánya során 2006-ra ígérte a Körmend elkerülő szakasz kiépítését. Csillag István 2003-ban már az útszakasz megépítésének elindítását javasolta. Legutóbb Dr. Molnár Csaba miniszter fogalmazta meg a 2010 és 2012 közötti megvalósítást.

"Ugye milyen jól látható kedves képviselőtársaim, hogy ha a jelenlegi ígérgetést vesszük alapul, akkor az első szocialista ígérethez képest 10 év fog eltelni a megvalósításig" - fogalmazott Bebes István.

A politikus kifejtette, a 8-as Térségfejlesztési Tanács novemberi ülésén elhangzott tájékoztatás szerint a kiviteli terv, valamint a régészeti munkák elvégzése 2011 harmadik negyedévére várhatóak, ez alapján kérdéses, miként lesz ebből átadás 2012 végére.

A forgalom tovább nőtt, elviselhetetlenségig fokozva a zaj- és környezetterhelést. A kamionforgalom okozta károk már nem javíthatóak tovább toldozgatással, foltozgatással - hangsúlyozta.

Oda jutottunk, hogy az újabb időpontokra már csak legyinteni tudunk - emelte ki Bebes István, hozzátéve: a 2012-es átadás különösen akkor problémás, ha igazak azok a híresztelések, miszerint az M8 Körmend-országhatár megépítését együtt kezelik a Körmend elkerülő építésével.

"Mikorra várható a 8-as főút Körmend elkerülő szakaszának átadása? Ki a felelős, hogy a szakasz megépítése lassan 10 évet csúszik? Mikorra várható az M8 Körmend-Szentgotthárd szakaszának autópálya minőségű átadása? Mit tettek Önök eddig az útszakasz megvalósulásáért?" - tette fel végül kérdéseit Bebes István.

Oláh Lajos államtitkár válaszában azt hangoztatta, a 8-as számú főút kiépítése kapcsán a műszaki tartalom és a finanszírozás módjának változása vezetett oda, hogy többször módosult az eredeti ütemezés.

Mint mondta, a Körmend és Ausztria közötti szakasz előkészítése során nem könnyítette meg a beruházás előkészítését az sem, hogy az osztrák fél az elmúlt évek során többször megváltoztatta a saját útjának műszaki tartalmát, illetve ütemezését is.

Közölte, az M8-as érintett szakaszának építési engedélye jövő őszre várható, az építkezést követően pedig 2012 végére használatba vehető lesz az új út. Az országhatár és Körmend közötti autópálya-szakasz várhatóan 2014 végére valósulhat meg.

Bebes István az államtitkári választ nem fogadta el, az Országgyűlés azonban 171 igen, 147 nem szavazattal - 4 tartózkodás mellett - megszavazta annak megszavazását.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3707, 'source_type': 'media', 'source_id': 4163, 'target_type': 'article', 'target_id': 95264, 'relation_type': 'describes'}