Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elhunyt Horváth Tivadar színművész

Életének 83.évében, hosszú szenvedés után otthonában elhunyt Horváth Tivadar Jászai Mari-díjas érdemes művész április 30-án Leányfalun.


Dátum: 2003-05-02 12:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9949
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:17:00.658864, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Horváth Tivadar 1920. március 19-én született Budapesten. A neves színész, rendező, énekes, konferanszié szerda esti haláláról a művész özvegye tájékoztatta pénteken az MTI-t.

Horváth Tivadar tanulmányait az 1930-as években a Zeneakadémián végezte hegedű és zeneszerzés szakon, majd a Pázmány Péter Tudomány Egyetemen művészettörténetet tanult.

A művész az 1940-es évek első felében a szegedi és a pécsi színházban lépett fel, majd a háború után a Szabad Színházban, a Magyar Színházban, a rádió színtársulatánál, a Belvárosi Színházban, a Művész Színházban.

Az 1950-es években az Úttörő Színház, a Vidám Színpad és a Fővárosi Operettszínház főrendezője, majd az 1960-as években a Petőfi Színház tagja, a Vidám Színpad, a Kis Színpad tagja, főrendezője.

Horváth Tivadar 1948 és 1951 között a Színház és Filmművészeti Főiskola tanára is volt.

A művész 1956-ban Jászai Mari-díjat kapott, 1980-ban érdemes művész lett.

Horváth Tivadar temetéséről később intézkednek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek