Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Oldja meg a kormány a kórházak finanszírozását!

Ne üzleti alkut kössön a kormányzat a kórházakkal, hanem oldja meg a finanszírozásukat - mondta Pesti Imre keddi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2009-12-15 11:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143343
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:12:50.261159, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Oldja meg a kormány a kórházak finanszírozását! (Pesti Imre)

Pesti szerint a kórházak vezetői úgy gondolják, hogy erre a forrásra decemberben szükség van, mivel a kormányzat úgy csökkentette a finanszírozást, hogy csak a töredékét juttatta vissza az intézményeknek. A kórházak aggódnak - fogalmazott a fideszes politikus -, hozzátéve: hiszen jelentős adósságuk van, amit nem fognak tudni sajáterőből rendezni.

A fideszes politikus rámutatott, hogy a kórházak java része most úgy érzi, becsapták, mivel nem kapták meg a hiányzó 6 milliárdot, s így sem a számlákat, sem a beszállítókat nem tudják fizetni.

A kórházak odáig jutottak - fogalmazott a fideszes honatya -, hogy csökkenteniük kellett a betegellátást és csak sürgősségi ellátást tudnak vállalni, valamint sok esetben nem tudják kifizetni dolgozóikat.

Pesti Imre arra kérte sajtótájékoztatóján a kormányzatot, hogy hallja meg az egészségügy jajkiáltását és ne üzleti alkut kössön, hanem oldja meg a finanszírozási problémákat és még decemberben fizzesse ki a kórházakat. Elengedhetetlen - fogalmazott Pesti -, hogy a kórházak megkapják a hat milliárd forintot.

A kórházak adósságainak nagyságát tudakoló újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a budapesti kórházak egyharmadának hatvan napon túli tartozásai vannak, ami azt jelenti, hogy tulajdonképpen fizetésképtelenek.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1259, 'source_type': 'media', 'source_id': 4173, 'target_type': 'article', 'target_id': 95273, 'relation_type': 'describes'}