Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Áll-e állami támogatás a terv mögött?

2002-ben testületi jóváhagyással döntött Páty arról, hogy színvonalas golfpályát és ahhoz kapcsolódó intézményeket építhet ki egy beruházó - emelte ki napirend előtti felszólalásban Gulyás Dénes.


Dátum: 2009-12-15 11:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143344
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:12:50.614466, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Áll-e állami támogatás a terv mögött? (Gulyás Dénes)

Ennek megfelelően 2003 novemberében elvi építési engedélyt adtak ki a község Telki felé eső, több mint 70 hektáros részére - fejtette ki, hozzátéve: a beruházási terület rövid idő alatt megváltozott. 2004 januárjában az elvi hozzájárulást már Páty külterületén, mintegy 100-120 hektáron elterülő golfpálya fejlesztéséhez, valamint a hozzá kapcsolódó klubház, villaövezet, hotel, konferenciaközpont megvalósításához adták - mondta el.

Hangsúlyozta: a beruházás az idő múlásával egyre csak növekszik. A legfrissebb hírek szerint már nemcsak golfpálya és annak létesítményei épülnének fel, hanem luxus lakópark is. Az ügyben részt vevő építész iroda honlapja szerint a beruházás már 350 ezer négyzetméterre terjedne ki, és 300 családi ház, valamint 600 ikerház is felépülne a szálloda és golfpálya mellett - tette hozzá.

Ez a megapláza-komplexum a számítások szerint napi több ezer autóval fogja megnövelni az átmenő forgalmat a környéken - emelte ki, hozzátéve: a környező települések, kiváltképpen Telki eddigi csendes hétköznapjait szertefoszlatja a beruházás, mert a lakópark Páty közigazgatási területén helyezkedne el, ugyanakkor csak egy karnyújtásnyira Telkitől, de Páty településsel belterületi kapcsolata nem lenne.

A képet tovább árnyalja, hogy nincs megfelelő, a környező települések nyugalmát megőrző közlekedési lehetőség a megaplázához - húzta alá Gulyás Dénes, aki emlékezetett arra is, hogy 2005-ben a kormányoldal leszavazta az M1-es pátyi leágazásának megépítését.

Érdekes módon most egyesek annyira ragaszkodnak a beruházáshoz, hogy a befektető még azt is vállalná, hogy megépíti a leágazást - jegyezte meg a fideszes képviselő, hozzátéve, ilyenkor felmerül a kérdés, hogy mekkora gazdasági és egyéb érdekek mozognak a háttérben.

Még abban az esetben is, ha a befektető megépítené a leágazást, felmerül a kérdést, hogy miért választanák a környéken lakók a komoly költséggel járó autópályát, szemben az eddig is használt, ingyenes Budakeszi felé vezető úttal - fűzte hozzá.

Mint Gulyás Dénes fogalmazott, azért, hogy a választói akaratát megalapozottan tudja képviselni, és ők is minden körülménnyel tisztában lehessenek, feltétlenül szükséges tudnia, hogy áll-e állami támogatás e mögött a terv mögött. Ezért a fideszes politikus azt kérdezte az államtitkártól, hogy szerinte érdemes-e támogatni ezt a tervet, a beruházó részesül-e állami támogatásban, és ha igen, mekkora ez a támogatás.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3916, 'source_type': 'media', 'source_id': 4166, 'target_type': 'article', 'target_id': 95274, 'relation_type': 'describes'}