Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ma dönthetnek a budapesti közműdíj-emelésekről

A három héttel korábban elhalasztott közműdíj-emelésekről, valamint a BKV működőképességét biztosító támogatásról dönthetnek egyebek mellett a Fővárosi Közgyűlés ma délután kezdődő kétnapos ülésén a képviselők.


Dátum: 2009-12-16 09:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=143410
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:13:11.819979, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A csaknem száz pontból álló napirendi javaslatot a kisebbségből kormányzó SZDSZ-es városvezetés terjeszti az ellenzéki többségű testület elé, mert az MSZP korábban kilépett a koalícióból.

Egy előterjesztés szerint a csatornadíjak jövőre ötödével emelkednének, az öt százalékos áfaemelést is figyelembe véve. Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes azt indítványozza, hogy a közgyűlés jövőre nyújtson 5 milliárd forintot a BKV működőképességének biztosítására. A városvezető javaslatot tesz arra is, hogy a testület vállaljon pénzügyi kötelezettséget a mandátumán túli időszakra is a cég támogatására.

A közgyűlés dönthet arról is, hogy a jövőben a Duna alsó rakpartjait a vészkorszak hőseiről nevezzék el.

Kapcsolódó elemek